Elképesztő dolgot tett egy többgyerekes anya a koronavírus miatt

Vágólapra másolva!
A napokban letartóztattak egy 24 éves ukrán nőt, miután közel kétmillió forintért a feketepiacon próbálta meg eladni újszülött fiát. A nő még azzal sem törődött, hogy gátlástalan emberkereskedők kezébe kerülhet a gyereke és azzal védekezett, hogy anyja gondozása miatt gyorsan kellett pénzhez jutnia. A járvány kitörése óta egyre több az ilyen eset - írja a Bors a Mirror cikkére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Valentina Makuka például azzal dicsekedett vevőinek az interneten, hogy ismeretségei révén akár több gyereket is el tud adni:

– írta Makuka.

A nő akár öt év börtönre is számíthat.

null

null

A koronavírus-járvány, és az abból adódó megélhetési problémák miatt sok nő jut el addig, hogy saját gyerekén keresztül próbál pénzhez jutni.

Egy Krasznojarszkban élő, orosz nő például képes lett volna lemondani saját gyerekéről százezer forintért, míg egy egy 25 éves nő 1,2 millió forintért kínálta eladásra a gyerekét, de próbálkozása kudarcba fulladt. Az emberek, akiket ő vevőknek hitt, valójában rendőrök voltak, akik helyben őrizetbe is vették.

null

null

Moszkvában pedig egy üzbég nő és a férje bukott le gyerek eladás előtt.

- mondta a Mirror-nak az egyik orosz gyerekvédelmi szervezet munkatársa.

null

null

null

null