Megkínzott és megerőszakolt egy nyugdíjast a Maddie McCann-ügy gyanúsítottja

Madeleine McCann
Vágólapra másolva!
Tizenhárom év után három elhagyatott kúthoz vezettek a Madeleine McCann-ügy nyomai. A hely, ahol  a portugál rendőrök próbálják megtalálni a 2007-ben, 3 évesen eltűnt kislány földi maradványait, feltehetően már csak a csontjait, autóval kilenc percre van Praia da Luztól, ahonnan eltűnt, és háromra attól a strandtól, ahol Christian Brückner parkolt az autójával - közölte a Sky News. Eközben a gyanúsított börtönben ül, mert megkínzott és megerőszakolt egy 72 éves, amerikai asszonyt. 
Vágólapra másolva!

Azt már korábban kimondták a nyomozók, bizonyítani tudják, hogy a kislány meghalt, ahhoz viszont, hogy Brücknert is a "helyszínre tegyék", vagyis azt is bizonyítani tudják, hogy megölte a gyereket,

meg kellene találniuk a holttestet.

Hogy miért pont Budensben keresték a gyerek földi maradványait, nem tudni, elképzelhető, hogy a német rendőrök adták nekik a fülest. Az viszont biztos, hogy 12 óráig kutatott egy 15 fős csoport a gyerek után, tűzoltók, búvárok is voltak köztük, és egyelőre eredménytelenül. Bár korábban már felmerült, hogy esetleg disznókkal tüntethette el a gyilkosság nyomait.

13 éves rejtély oldódhatott meg most

A gyereknek a dél-portugáliai Praia da Luz, főleg a britek körében kedvelt Ocean Club nevű üdülőközpontjában veszett nyoma 2007 májusában, néhány nappal negyedik születésnapja előtt. A
szőke kislány, két kisebb testvérével együtt, a család földszinti szállodai szobájában aludt, miközben szülei az üdülő szabadtéri éttermében, baráti társasággal vacsoráztak.

Madeleine McCann

Az ügy szinte példátlan nemzetközi figyelmet keltett, különösen az után, hogy a portugál rendőrség

2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket nyilvánította gyanúsítottnak.

A gyanúsítást egy évvel később - érdemi bizonyítékok hiányában - megszüntették. A kislányt azóta sem találják.

Kate és Jerry McCann Forrás: AFP/Joe Giddens

A londoni rendőrök nemrég jelentették be, hogy brit és a német nyomozók

egy német férfit gyanúsítottak meg az ügyben.

A 43 éves férfiről azt lehet tudni, hogy most ugyan egy német börtönben raboskodik, de 1995 és 2007 között, megszakításokkal a portugál üdülőhelyen élt. A nyomozók egy telefonhívás alapján jutottak a nyomára.

A Scotland Yard beszámolója szerint a német férfi sokáig, akár hetekig is

egy portugál rendszámú régi Volkswagen kisbuszban lakhatott,

és ezt a járművet használhatta 2007. május 3-án, Madeleine McCann eltűnésének napján is.

Brückner most Németországban ül a börtönben, mert megkínzott és megerőszakolt egy 72 éves, amerikai asszonyt. A Bors azt írja, a brit kislány eltűnéséről régóta tudósító Sandra Felgueiras, a Portugal Sexta 9 TV riportere szerint Brücknernek van egy segítője, akivel együtt rabolták el a kislányt.