Az elmúlt több mint száz évben az egyetemes kultúrtörténet legnagyobb írói közül nagyon sokan Nobel-díjat kaptak. Nézzünk is néhányat - természetesen ez nagyon szubjektív válogatás. De valószínűleg minden irodalmat szerető ember egyetért azzal, hogy Sienkiewicz, Yeats, G.B. Shaw, Eugene O'Neill, Thomas Mann, Pirandello, T. S. Eliot, Faulkner, Hemingway, Camus, Steinbeck, Beckett, Szolzsenyicin, Günter Grass, Marquez, Kertész Imre, Mario Vargas Llosa vagy Harold Pinter Nobel-díja vitathatatlan, sőt olyan döntés, ami szinte többet jelentett magának a díjnak, mint a díjazottnak.
Születtek persze vitatható irodalmi Nobel-díjak, például Theodor Mommsen rögtön 1902-ben. De az idő bebizonyította, hogy nem volt jelentős író Mistral, Carducci, Eucken, vagy éppen Asturias. De az adott Nobel-bizottság éppen erősen baloldali elfogultsága lehetett, hogy az olasz kommunista vígjátékszerző, a sokszor alpári humorral operáló Dario Fo kapott Nobel-díjat a kilencvenes évek végén. (A Nem fizetünk című vígjátékot Magyarországon is sokszor játszották.) Bob Dylan zenész Nobel-díját pedig olyan felháborodás kísérte, hogy jobbnak látta át sem venni a díjat.
Ha már politika, akkor többször hozott bátor döntést a bizottság. Például, amikor a Szovjetunió és a nemzetközi baloldal ellenében előbb Paszternakot (Doktor Zsivágó), majd Szolzsenyicint is kitüntették. Vagy éppen 1987-ben az Egyesült Államokban élő nagy orosz költőt, Joszif Brodszkijt.
És végül nézzünk neveket a huszadik század legnagyobb írói közül, akik nem kaptak Nobel-díjat: Henry James, Tolsztoj, Csehov, Virginia Woolf, Joyce, Proust, a jelölőbizottságnál többször szóba került Illyés Gyula, vagy éppen a nemrég meghalt Philip Roth.
A ma is élő, nagy írók közül többször emlegették Milan Kundera, Michel Houellebecq, Jon Fosse és Adonis nevét, ők még természetesen megkaphatják.