A gyanú szerint Gerard Collomb, Lyon polgármestere a barátnőjét több különböző állásban helyezte el - írta a Le Canard Enchaine nevezetű szatirikus újság. A szocialista politikus házában és hivatalában is házkutatást tartottak. Collomb 2001 óta vezeti Franciaország harmadik legnagyobb városát, csupán 2017-2018 között nem állt a város élén, mivel akkor Macron belügyminisztere volt. Minisztersége csúfos kudarccal ért véget.
A V4NA nemzetközi hírügynökség információja szerint a vizsgálat az Auvergne-Rhône-Alpes régió számvevőszéke által készített jelentés alapján a Korrupció és pénzügyi csalások ellen harcoló központi hivatal irányítása alatt indult.
A jelentésben a lyoni polgármesteri hivatal gazdálkodását elemezve felmerült a gyanú, hogy a polgármester több önkormányzati munkára is törvénytelenül szerződtette volt élettársát az elmúlt húsz évben.
Collomb gyakorlatilag 1995 óta folytatta ezt a gyakorlatot. A volt élettársának a neve Meriem Nouri volt, mivel 2001-ben Collomb egy másik nőt vett el feleségül. A botrány napvilágra kerülése után a nő azzal védekezett, hogy nagyon kevés pénzről volt szó, azonban az is kiderült, hogy folyamatosan kapott pluszjutalmakat, miközben semmilyen érdemi tevékenységet nem végzett.
Persze Collomb arról is beszélt, hogy ez az ügy azért került most a felszínre, mert jövőre önkormányzati választásokat tartanak az országban.