A román korrupcióellenes ügyészek már tavaly november 7-én felkérték a szenátust, hogy hagyja jóvá a korrupció elleni büntetőeljárás megkezdését Tariceanuval szemben, mert vesztegetéssel vádolják.
Az ügyészek szerint
az ALDE vezetője közel 800 000 dollárt kapott egy osztrák cég képviselőitől, hogy több további kereskedelmi szerződést kössön, és a pénzt a választási kampányhoz használták fel.
Az ügyészek véleménye alapján a vesztegetést a Fujitsu Siemens Computers követte el.
Az őszi parlamenti ülésen a jogi bizottság szenátorai korábban már meghallgatták Tariceanut, de elhalasztották a jelentés elkészítését azzal az indokkal, hogy tanulmányozniuk kell a dokumentumokat.
A meghallgatásokon Tariceanu azzal érvelt,
a DNA-ügyészek célja, hogy megfélemlítsék őt, amiért a Romániában elkövetett visszaéléseket igyekszik feltárni.
A Tariceanu ellen a szenátus jóváhagyása nélkül nem lehet büntetőeljárást indítani, mert
a miniszterelnöki megbízatása idején elkövetett cselekményekről van szó.
Pár nappal korábban még lehetséges államfőjelöltként beszélt Tariceanuról az őszi államelnök-választáson.
Ha indulok a választáson, megnyerem
- közölte, majd hozzátette: "a jelölésem azonban még nincs eldöntve, a szociáldemokrata partnereinkkel úgy döntöttünk, hogy ezt a témát az európai parlamenti választások után vitatjuk meg."
Ahogy az Origo is beszámolt róla, hétfőn pedig börtönbe került a nagyobbik kormánypárt, a szociáldemokraták (PSD) vezetője, Liviu Dragnea ex-képviselőházi elnök.