Salah Abdeslam egy a sok ezer terrorista közül, aki a migrációval jutott Európába

Horizontal ALL POINTS BULLETIN PERSON-TERRORISM TERRORISM ON THE FRINGE OF TERRORIST ATTACKS EFFIGY SUSPECT CROPPED PORTRAIT PORTRAIT-CLOSE-UP
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője.
Vágólapra másolva!
A hatóságok szerint Abdeslam volt a főszervezője a 2015. november 13-i párizsi terrortámadásoknak, Belgiumban azonban most egy másik ügyben, gyilkossági kísérlet és tiltott fegyvertartás miatt kellett bíróság elé állnia.
Vágólapra másolva!

Puskás Imre szerint az ítélet szükségszerű, de messze nem elég az Európát sújtó terrorizmus ellen.

Salah Abdeslam Forrás: AFP/Dsk

A Fidesz szóvivője azt mondta, Salah Abdeslam Budapesten is járt, a Keleti pályaudvarnál, mielőtt elkövette Párizsban a terrortámadásokat, amelyekben 130 ember halt meg.

- mondta.

Puskás Imre szerint minden országban, amelyben jelentős számban élnek migránsok - így például Svédországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban -, radikálisan romlott a biztonsági helyzet.

– mondta szóvivő, majd hozzátette: „Ezért mi mindent meg fogunk tenni, hogy a továbbiakban is megvédjük az országot a bevándorlóktól és a migránsok betelepítésétől."