Bezárult az ostromgyűrű el-Báb körül

conflicts Horizontal Fighters from the Free Syrian Army disembark from an armoured vehicle near the town of Bizaah northeast of the city of Al-Bab, some 30 kilometres from the Syrian city of Aleppo, on February 4, 2017. / AFP PHOTO / Nazeer al-Khatib
Szíriai katonák al-Bábnál
Vágólapra másolva!
Bezárult az ostromgyűrű hétfőn az Iszlám Állam második legfontosabb szíriai erődítménye, el-Báb körül – közölte egy emigráns szervezet.
Vágólapra másolva!

A londoni központú – kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező – Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) arról számolt be, hogy a szíriai kormánycsapatok a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet, valamint az orosz légierő támogatásával déli irányból körbefogták a települést és környékét.

A török hadsereg, valamint a szíriai felkelők korábban északról, keletről és nyugatról is bekerítették már a dzsihádisták állásait – közölte az OSDH.

Szíriai katonák el-Bábnál Forrás: AFP/Nazeer Al-Khatib

A központ igazgatója, Rami Abdel-Rahmán hozzátette, hogy a kormányerők hétfőre virradóra foglalták el az addig az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló, el-Bábot Szíria többi területével összekötő utat. A szíriai kormányerők és szövetségeseik mintegy 5 kilométerre vannak a várostól. Damaszkusz egyik célja a szélsőségesek legyőzése, a másik, hogy megállítsa a szomszédos Törökország csapatait, ne hatoljanak be túlságosan mélyen Észak-Szíria területére.

Ankara tavaly augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget támogatva megtisztítsa a határ menti területeket a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól. El-Báb ostroma december 10-én kezdődött. A török csapatok vezette erők északról, keletről és nyugatról támadták a dzsihadistákat, de komoly ellenállásba ütköztek.