Bécs választ: 21 év után új polgármester jöhet

Heinz-Christian Strache
Vágólapra másolva!
A választás legfőbb kérdése az, hogy meddig jutott a menekültellenes fordulat Bécsben. A szélsőjobboldali Szabadságpárt előretörése nyomán 71 év után a szociáldemokrata párt elvesztheti Bécs irányítását, ám ha megőrzi azt, akkor is egy a korábbiakhoz képest jóval erősebb populista jobboldallal és változó politikai hangulattal kell szembenéznie. Mindez nem csupán Bécsre, hanem az egész országra, sőt Európára is kihatással lehet.
Vágólapra másolva!

Valamivel több, mint egymillió ember (1 144 510 pontosan) járul október 11-én a szavazóurnákhoz, hogy a 23 bécsi kerületben megválassza a helyi előljárókat, valamint megválassza Bécs polgármesterét és a 100 tagú városi közgyűlést.

Bécs irányításáért folyik a harc

A nagy harc nem a helyi képviselői helyekért, hanem Bécs irányításáért folyik a várost 21 éve vezető szociáldemokrata Michael Haupl polgármester és elsőszámú kihívója, Heinz-Christian Strache között.

Michael Haupl 21 éve irányítja Bécset Forrás: Facebook/Michael Haupl

Egy évvel ezelőtt Strache és pártja teljesen esélytelennek tűnt, a szociáldemokraták és a Szabadságpárt között több mint tíz százalékos különbséget mértek a kutatók. Ám a menekültügy drámai fordulatot hozott,

a késő tavaszi-kora nyári hónapok óta - vagyis a menekültek érkezésével egyidőben - a Szabadságpárt támogatottsága folyamatosan nőtt,

míg a szociáldemokraták nem növelték táborukat, sőt valamennyit csökkentek is.

Haupl kihívója, a szabadságpárti Heinz-Christian Strache Forrás: AFP/Patrick Domingo

A lényeg: a korábban bizonytalanok, a Néppárti konzervatívok egy része és a külső kerületekben élő hagyományos baloldali alsóközéposztálybeli szavazók a Szabadságpártot erősítették és így az elmúlt napok előrejelzéseiben a különbség 1-2 százalékossá - vagyis a statisztikai hibahatáron belülivé - apadt.

Magasak a részvételi adatok

A napi részvételi adatok egyelőre magasak, és a végső részvételi szám is vélhetően magas lesz: a szociáldemokraták minden tartalékot mozgósítottak az elmúlt napokban Strache megakadályozására.

A választások nagy vesztese a Zöld párt lehet,

hiszen épp a Strache-ellenes utolsó kampánynapok sok korábbi zöld szavazót elbizonytalaníthatnak és a szociáldemokraták felé tolhatnak, ráadásul eddig is szocdem-zöld koalíció irányította a várost.

Haupl polgármester 11-kor szavazott, fáradtnak és feszültnek tűnt, a zöldpárti vezető és alpolgármester Vassilakou sem tűnt nyugodtnak. Ő korábban bejelentette, hogy a 2010-esnél rosszabb eredmények esetén lemond a párt bécsi irányításáról.

Haupl a szavazólap bedobása után azt nyilatkozta, ma mindenképpen új időszámítás kezdődik a szociáldemokrata párt számára,

az elmúlt hetek és hónapok azt igazolták, nem lehet "reto-politikával" a szavazók elé állni. Strache kősőbb szavazott, ő délután két óráig várt szavazata leadásával.

Nem a helyi politikáról szól

Sokan a felső-ausztriai eredmények megismétlődését várják bekövetkezni Bécsben is, ahol

a nemrégiben tartott tartományi választásokon a Szabadságpárt megkétszerezte szavazóinak számát,

miközben az országot koalícióban kormányzó szociáldemokraták és néppártiak jelentős, két számjegyű veszteséget voltak kénytelenek elszenvedni.

A folyamat hasonló: Bécsben sem a helyi politika határozza meg a hangulatot, sőt, nyilatkozataiban Strache sem támadta Haupl-t és polgármesteri teljesítményét, inkább csak arról beszélt, hogy Bécsnek meg kell újulnia és Haupl 21 év után elfáradt és jóval kevesebbet tesz, mint amennyit tehetne.

A bécsi választásnak nagy a tétje Forrás: Origo

Ugyanakkor Strache egyetlen pillanatig sem engedte, hogy a kampány meghatározó témája ne a menekültügy legyen: ott pedig ő képviseli azokat a szavazókat, akik növekvő számban nagyobb határozottságot, keménységet és már-már a magyarországihoz hasonló drákói intézkedéseket és határzárat követelnek.

Aligha bomlik fel a koalíció

Így a választás eredménye - akár Haupl, akár Strache nyer - üzenet lesz a kormánykoalíciónak is, és Werner Faymann kancellár aggodalommal tekinthet a jövőbe, ha a Szabadságpárt hívei többségbe kerülnek a közgyűlésben. Miközben ennek közvetlen nagypolitikai következményei nincsenek,

erősödhetnek azok a hangok, melyek akár Faymann kancellár távozását tartják szükségesnek.

Az országos koalíció felbomlása nem tűnik valószínűnek akkor sem, ha a Néppárt a legutóbbi hetekben már ezt is felvette, ám új választás - különösen a Szabadságpárt előretörésének fényében - aligha lenne érdeke a két nagy pártnak, ahogy valószínűtlen, hogy a zöldek vagy a liberálisok támogatnának egy ilyen lépést.

Bécsben az urnák délután öt órakor zárnak, este nyolcra már az előzetes eredmények is lesznek.

A nem a lakóhelyükön szavazók - akiknek a szavazatait majd csak hétfőn összegzik -, különösen szoros eredmény esetén akár meg is változtathatják a választások eredményét, hiszen a választók közel 20 százaléka küldte be postán vagy interneten a szavazatát.