Orbán: Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől nézve

Vágólapra másolva!
Magyarországi befektetési lehetőségeket, kutatóműhelyeket, együttműködést ajánlgatott vasárnap Szaúd-Arábiában Orbán Viktor miniszterelnök. A kétnapos útra több mint száz üzletember is elkísérte, akik hárommilliárd dollár értékben kínálnak befektetési lehetőségeket az arab partnereknek.
Vágólapra másolva!

Magyarország a Nyugat kapuja Kelet felől nézve – így ajánlotta az arab befektetők figyelmébe a magyar gazdaságot Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Rijádban, a II. Magyar–Arab Gazdasági Fórumon. A kormányfő a 250 résztvevő – magyar és arab üzletemberek, politikusok, diplomaták és kamarai vezetők – előtt Magyarország előnyei közé sorolta földrajzi elhelyezkedését, fejlett logisztikai hálózatát, a jól kiépített autópályákat, "a minőségéhez képest meglepően olcsó" munkaerőt, az alacsony vállalkozási és jövedelemadót, a mérnöki tudást, valamint azt is, hogy a munka törvénykönyve rendkívül rugalmas, csakúgy, mint a szakképzés.

Magyarországon "befektetőbarát kormány várja önöket" – mondta, majd itt is megismételte azt, amit a hét eleji gyárátadók egyikén mondott arról, hogy ha újraválasztják, Magyarország lehet Európa legiparosodottabb országa. Azt is mondta, hogy "mi egy olyan nép vagyunk, amely csak abból élhet meg, amit a két kezével állít elő, vagy a szellemével alkot meg. Ha dolgozunk és alkot a szellemünk, életben maradunk. Ha nem alkot a szellemünk, és nem dolgozik a karunk, egész egyszerűen a mi gazdaságunk megszűnik létezni."

Koponyák és kutató műhelyek

A miniszterelnök szerint Magyarország a rendszerváltás után értékes éveket vesztegetett el az arab világgal való kapcsolatépítésben, ma azonban már hosszú távú, több nemzedékre kiterjedő együttműködésre törekszik.

Orbán szerint azoknak érdemes együttműködniük a magyarokkal, akik keresik a jövő lehetőségeit, ugyanis "nekünk ehhez koponyáink, kutatóműhelyeink vannak". A kormányfő ezt és a Magyarországon rejlő lehetőségeket – az energetikát, a vízgazdálkodást, a telekommunikációt, az informatikai szektort és az egészségipart – ajánlotta az arab üzletemberek figyelmébe. A tervek szerint szeptembertől az eddigi 250-ről 1500-ra nő a Magyarországon tanuló szaúd-arábiai hallgatók száma a felsőoktatásban.

41 befektetési lehetőség

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ugyanitt arról beszélt, hogy míg 2003-ban még 800 millió dollár volt a Magyarország és az arab világ közötti kereskedelmi forgalom mértéke, addig mára ez meghaladja a 2,5 milliárd dollárt. Szerinte a 2012-es első Magyar–Arab Gazdasági Fórumon több mint száz magyar cég alakított ki új üzleti kapcsolatot arab vállalatokkal. Külön megemlítette a Szentkirályi ásványvizet, az orvostechnikai berendezéseket exportáló Mediso nevű céget, valamint a Dispomedicor vállalatot, amely új üzemet nyitott Egyiptomban. Jelenleg 94 magyar cég kínál összesen 41 befektetési lehetőséget, hárommilliárd dollár értékben.

Mokrin bin Abdel-Aziz herceg, Szaúd-Arábia második miniszterelnök-helyettese azt mondta, nagyra értékelik Magyarországnak az arab világot támogató politikáját.

A magyar miniszterelnöki küldöttség vasárnap délután érkezett a szaúdi fővárosba. A repülőtéren díszsorfallal fogadták. A kormányfőt elkísérte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is, valamint több mint száz magyar üzletember. Hétfőn Orbán Viktort külön is fogadja Mokrin bin Abdel-Aziz herceg, miniszterelnök-helyettes, délután pedig Abdel-Latíf az-Zajánival, az Öböl Menti Együttműködési Tanács főtitkárával tárgyal.