Elfogták Kadhafi egykori kémfőnökét

Vágólapra másolva!
Elfogták Mauritániában Abdullah asz-Szenússzit, a líbiai Kadhafi-rezsim egyik kulcsfiguráját. Szenússzit emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják, és Líbia mellett Franciaország is a kiadatását kéri egy 1989-es merénylet miatt.
Vágólapra másolva!

Mauritániában őrizetbe vették Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor egykori kémfőnökét - közölték szombaton a nyugat-afrikai ország biztonsági hatóságai. Abdullah asz-Szenússzit a mauritániai főváros, Nuáksút repülőterén fogták el, miután megérkezett a marokkói Casablancából érkező járattal. A volt líbiai kémfőnök hamisított mali útlevéllel utazott.

A tripoli vezetés máris kérte Szenússzi kiadatását. A líbiai kormányszóvivő közölte, hogy az arab ország főügyésze az Interpolon keresztül kiadatási kérelemmel fordult Mauritánia kormányához. "A líbiai külügyminisztérium összeköttetésben áll Mauritániával az eljárással kapcsolatban. A líbiai kormány kész (...) tisztességes bírósági eljárást biztosítani Szenússzinak" - mondta a szóvivő.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Mauritánia kiadja-e az egykori kémfőnököt Líbiának. Pár órával a tripoli bejelentés elhangzása után a francia államfő közölte, hogy Párizs is kérvényezni fogja Szenússzi kiadatását. Nicolas Sarkozy arra hivatkozott, hogy a líbiai expolitikus ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben egy francia utasszállító gép felrobbantása miatt.

Szenússzit egy párizsi esküdtbíróság 1999 márciusában távollétében életfogytiglani börtönre ítélte az UTA francia légitársaság gépe elleni merényletben való bűnrészesség vádjával. A DC-10-es repülőgép ellen 1989-ben, Niger fölött végrehajtott pokolgépes robbantásban a gépen utazó valamennyi személy - összesen 170 ember - szörnyethalt. Közülük 54-en francia állampolgárok voltak.

A 62 éves Szenússzi, aki egyébként a néhai diktátor sógora, a Kadhafi-rezsim egyik kulcsfigurája volt, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is körözi. Közvetlen szerepet játszott tavaly a Kadhafi-ellenes felkelés letörését célzó erőfeszítésekben. Az ICC Szeif al-Iszlámmal, Kadhafi egyik fiával együtt emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja.