Szabadon engedték Iránban a kémkedéssel vádolt amerikaiakat

Vágólapra másolva!
Szabadon engedte az iráni kormány a kémkedés gyanúja miatt letartóztatott két amerikai férfit. Két éve voltak fogságban, nyolc évre ítélték őket.
Vágólapra másolva!

Elengedték szerdán az Iránban 2009-ben kémkedés miatt letartóztatott, és augusztus végén nyolc év börtönre ítélt két amerikai férfit - írja a CNN csatorna online oldala. Egy nappal az előtt engedték el őket, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök beszédet mond az ENSZ Közgyűlésén az Egyesült Államokban.

Shane Bauer, Josh Fattal és a már korábban elengedett Sarah Shroud 2009 júliusában az iraki hegyekben túrázott, az iráni hatóságok szerint azonban átléptek Irán területére. A három amerikai állampolgárt elfogták, és kémkedés gyanújával letartóztatták. A súlyos beteg Shroudot 2010 szeptemberében félmillió dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Bauer és Fattal támogatói szerint Irán nem hozott nyilvánosságra bizonyítékokat, amelyek a két férfi bűnösségét alátámasztották volna. A támogatók körében nagy megrökönyödést keltett az augusztus végi ítélet, mert korábban az iráni külügyminiszter pozitívan beszélt az amerikaiak esetleges elengedéséről. Korábban Barack Obama is megszólalt az ügyben, az amerikai elnök tagadta, hogy a három Közel-Keleten dolgozó amerikai kapcsolatban állt volna a titkosszolgálattal. A három amerikai elfogása óta állította, hogy ha egyáltalán átléptek Irán területére, az csak véletlen lehetett.