Összecsaptak a rendőrökkel a Mladic mellett tüntető szerb nacionalisták

Vágólapra másolva!
Ötszáz szerb nacionalista próbált meg bejutni csütörtökről péntekre virradóra a Boris Tadic elnök vezette Demokrata Párt helyi székházába, de ezt megakadályozták a rendőrök. Belgrádban is tüntettek Mladic mellett, de ott nem került sor komolyabb összetűzésre.
Vágólapra másolva!

Mintegy ötszáz ember vett részt csütörtökön Újvidéken egy ultranacionalista tüntetésen, amelyet Ratko Mladic elfogása miatt rendeztek. A tüntetők be akartak hatolni a Boris Tadic szerb elnök vezette Demokrata Párt helyi székházába, de ezt megakadályozták a rendőrök - jelentette a Beta hírügynökség.

Az újvidéki tüntetők a rendőrökkel való összecsapás után szétszéledtek, majd közülük mintegy százan újra összeverődtek a város központjában. Mintegy száz fiatal Belgrád központjában is összegyűlt az este, de ott nem történt incidens, és a csoport gyorsan feloszlott. Ennek ellenére a főváros központjában éjszaka még jelentős számú rohamrendőr állt készenlétben.

A boszniai szerb hadsereg háborús bűncselekményekkel vádolt, egykori parancsnokát csütörtökön fogták el a Belgrádtól 80 kilométerre északkeletre fekvő Lázárföld (Lazarevo) faluban. Emiatt Belgrádban és más szerbiai városokban "jelentősen" megszigorítják a biztonsági intézkedéseket, többek között a külföldi nagykövetségek, konzulátusok védelmét. Mladic sok szerb nacionalista szemében a boszniai háború hőse.

Mladic az utolsó ember, aki még szabadlábon volt a boszniai háború során elkövetett mészárlások négy főbb vádlottja közül. A boszniai születésű, katonai karrierjét Tito néphadseregében kezdő Mladic ötvenévesen lett a boszniai szerb hadsereg parancsnoka 1992-ben. Őt tartják Szarajevó négy éven át tartó, legalább tízezer halálos áldozattal járó ostroma fő felelősének, és 1995-ben ő vezette a 7500 boszniai muzulmán halálával járó srebrenicai mészárlást, amelyhez hasonló véres atrocitás a második világháború vége óta nem történt Európában. A most 69 éves Mladic elfogásakor azonnal elismerte személyazonosságát, egészségi állapota bujkálásának évei alatt erősen leromlott.