Földrengés és tüntetők ellen is biztosítják a G8-csúcsot

Vágólapra másolva!
Az áprilisban földrengéstől sújtott olasz városban, L'Aquilában rendezik a hét legfejlettebb ipari állam és Oroszország (G8) csúcstalálkozóját. A találkozón Irán lesz a fő téma, a kínai elnök pedig nem tud részt venni, mert hazautazik a nyugat-kínai zavargások miatt.
Vágólapra másolva!

Irán lesz a fő téma a hét legfejlettebb ipari ország és Oroszország (G8) szerdától péntekig tartó csúcstalálkozóján, amelynek színhelye az áprilisban földrengéstől sújtott olasz város, L,Aquila - írja az AFP hírügynökség.

A G8 elsősorban az iráni nukleáris programról tanácskozik, de szóba kerül az iráni elnökválasztások utáni tüntetések erőszakos leverése is. Téma lesz ezen kívül a világgazdaság fellendítése, a globális felmelegedés és a szegénység elleni küzdelem is.

Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerint minden készen áll a csúcstalálkozóhoz, a Richter-skála szerinti 4-es erősségűnél nagyobb földmozgás esetén azonnal kimenekítik a városból a résztvevőket.

Az eseményen részt vett volna Hu Csin-tao kínai elnök is, a nyugat-kínai zavargások miatt (melyek szerdán is folytatódtak) azonban az elnök Pisából hazarepül - írja a BBC.

A G8-csúcstalálkozük esetében megszokott ellentüntetések már kedden elkezdődtek. Globalizációellenes tüntetők egy időre eltorlaszolták a Rómából L,Aquilába tartó utat, Rómában pedig néhány tucat tüntetőt őrizetbe vettek, miután többen összecsaptak a rendőrökkel. Kedd délelőtt öt, furkósbottal felszerelkezett fiatal francia férfit állítottak elő L'Aquilában.

Rómába és L,Aquilába összesen 15 ezer rendőrt vezényeltek a csúcstalálkozó biztosítására, amelyre mintegy harminc állam és kormányfőt várnak. A vendégek között lesz Barack Obama amerikai elnök, aki oroszországi látogatása után érkezik szerdán L,Aquilába.