Gyurcsány nem kapta meg a focibotrány bizonyítékait

Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint Szlovákia továbbra sem bizonyította, hogy jogszerű lett volna a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás a magyar szurkolók ellen. Gyurcsány és Robert Fico szlovák kormányfő a szombati, révkomáromi találkozón közös nyilatkozatot írt alá a szélsőséges megnyilvánulások visszaszorításáról és a kisebbségek védelméről. A magyar kormányfő újabb, budapesti találkozót javasolt.
Vágólapra másolva!

A két miniszterelnök találkozója nyugodt körülmények között kezdődött szombaton tíz órakor a révkomáromi városházán. Amikor Gyurcsány Ferenc kilépett autójából, szórványos taps hallatszott az eseményt figyelő közel kétszáz érdeklődő köréből, amely akkor is folytatódott, amikor a magyar kormányfő kezet fogott Robert Ficóval.

A városházát és a közelében lévő tiszti kaszinót a rendőrség 150 méteres körzetben kordonnal lezárta. A városháza környékét biztosító rendőrök között látható volt Szlovákia országos rendőr-főkapitánya is, ami a biztosítás magas szintjére utalt. A találkozó megkezdéséig semmiféle incidens, közbekiabálás nem történt.

A miniszterelnökök megérkezése közben "Az akadálymentes Európáért" táblát tartott fel a pozsonyi Ferdinand Martinengo társaság két idős aktivistája, magyar és szlovák felirattal. Egyikük, Peter Kurhajec azt elmondta: azért jöttek, hogy felhívják a figyelmet, először a fejekben kell lebontani az akadályokat.

Az MTI tudósítója a helyszínen összesen három bakancsos, bomberdzsekis fiatalt látott, akik magyarul és szlovákul egyaránt beszéltek. Kezükben fényképezőgép és jegyzettömb volt, de a sajtónak kijelölt helyen kívül állva figyelték az eseményeket. Tevékenységüket a rendezvényt biztosító erők nem zavarták meg, de minden lépésüket figyelemmel kísérték.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és kíséretét Robert Fico szlovák kormányfő és Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere fogadta az épület előtt. A magyar delegáció tagja volt többek között Göncz Kinga külügyminiszter és Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet. Szlovák részről a küldöttség tagja volt a külügyminiszter, Ján Kubis, valamint a budapesti szlovák nagykövet. A magyar és a szlovák kormányfő nagyjából fél órán át egyeztetett négyszemközt, majd fél tizenegytől a városháza dísztermében tartott megbeszélést a két delegáció.

Gyurcsány Ferenc korábban, a találkozó előtt azt mondta: a két kormánynak világos megállapodást kell kötnie a jövőre vonatkozóan, amelyben rögzíteni kell: nyugalomra és békére van szükség, a nemzeti kisebbségeknek pedig fontos összekötő és pozitív szerepük van. További pontként fogalmazta meg, hogy a két ország együttműködik a fejlesztések területén, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a szélsőségesek alakítsák a politikáját.

A szlovák kormányhivatal sajtófőnöke szerint nincs bizonyíték

Gyurcsány azt is várta, hogy szombatra meglesz a dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történtek szlovák vizsgálati eredménye. Pozsony ugyanis máig nem adott meggyőző bizonyítékokat arra, hogy a rendőri beavatkozás indokolt volt. A szlovák SME nevű liberális napilap szombati számában azt írta: Fico aligha visz olyan videofelvételt Révkomáromba, amely bizonyítaná, hogy a dunaszerdahelyi rendőri beavatkozás indokolt volt.

A SME című liberális napilap emlékeztetett rá: Brano Ondrus, a szlovák kormányhivatal sajtóosztályának vezetője azt írta egy szlovák hetilapban, hogy az országos rendőrfőkapitány helyettese "nyilván nem rendelkezik" ilyen videofelvétellel.

A lap cikkírója úgy látja: Ondrus valószínűleg azért minősítheti közvetve hazugnak a rendőrfőkapitányt és helyettesét, mert tudja, hogy ugyanezt gondolja róluk a kormányfő is. "Ebben az esetben Fico köteles a követelni a leváltásukat. Nemzetközi válság idején nem engedheti meg magának, hogy olyan emberek álljanak a rendőrség élén, akik e válság bekövetkeztének körülményeit illetően hazudtak". Fico senkivel sem tudja elhitetni, hogy a szóvivő csak a saját véleményét mondta, mert a szóvivő sosem léphet ki a saját szerepéből - írta az SME, amely szerint ezért most vagy a szóvivő vagy a rendőri vezetők buknak el.