Csehország már idén megkaphatja az amerikai vízummentességet

Vágólapra másolva!
Csehország és az Egyesült Államok közel került a vízummentességi szerződés véglegesítéséhez - jelentette be Richard Barth, az amerikai belbiztonsági minisztérium magas rangú képviselője szerdán Prágában. Amennyiben sikerül idejében üzembe helyezni az elektronikus ETA-rendszert, a csehek már az idén vízummentesen utazhatnának az Egyesült Államokba.
Vágólapra másolva!

Az ETA internetes eszköz, amely lehetővé teszi az amerikaiaknak, hogy segítségével regisztrálják az Egyesült Államokba érkezőket. Barth szerint az eszközt augusztusban vagy szeptemberben kellene üzembe helyezni.

Cseh-amerikai viszonylatban a vízummentesség nem azt jelenti, hogy a csehek az amerikai hivatalok engedélye nélkül utazhatnak majd Amerikába, hanem azt, hogy a beutazási feltételek enyhébbek lesznek. Az ETA-rendszeren keresztül online lehetőség is lesz beutazási engedélyt kérni. Az Egyesült Államok szeretné azt is elérni, hogy a beutazó külföldiek biometrikus útlevelekkel rendelkezzenek.

A csehszlovák, illetve cseh állampolgárok 1919 óta nem utazhattak vízum nélkül az Egyesült Államokba. Az egyik legfőbb feltételt, azt, hogy az elutasított vízumkérelmek aránya 10 százalék alá süllyedjen, a csehek már tavaly teljesítették. Míg 2005-ben ez az arány 9,5 százalék volt, tavaly 6,7 százalékra csökkent.

Egy amerikai vízum a cseheknek jelenleg 131 dollárjukba kerül. Az Egyesült Államok állampolgárai 1990 óta utazhatnak szabadon Csehszlovákiába, illetve Csehországba.