Korrupcióval vádolják az Interpol vezetőjét

Vágólapra másolva!
A dél-afrikai ügyészség korrupcióval vádolja az az ország rendőrfőnökét, aki egyben az Interpol vezetője is. A rendőrparancsnok tagadja a vádakat - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Korrupcióval vádolják hazájában, Dél-Afrikában Jacob Sello Selebi rendőrfőnököt - jelentette be a dél-afrikai legfelsőbb ügyész pénteken. Selebi, aki egyben a nemzetközi rendőri szervezet, az Interpol vezetője, rendkívüli indítványban kérte az ügyészséget, hogy állítsa le az ellene megkezdett nyomozást - írja a BBC.

A dél-afrikai legfelsőbb ügyészség azonban úgy döntött, hogy elegendő bizonyíték került elő az ügy kivizsgálásához. A nyomozás részletei nem ismertek, és azt sem közölték, hogy a vádemelés mikorra várható. A rendőrparancsnok ellen tavaly kezdtek nyomozni, Selebi már akkor tagadta a vádakat.

Riválisa vezeti a nyomozást

A BBC johannesburgi tudósítója szerint az Interpol vezetője igen ellentmondásos személyiség, hivatali ellenzéke már tavaly kérte nyugdíjazását vagy felfüggesztését. A dél-afrikai elnök, Thabo Mbeki - aki állítólag közeli jó barátja - annyit mondott, hogy Selebi mindaddig hivatalában maradhat, míg a vádak be nem bizonyosodnak.

A nyomozást az a Skorpió nevű belső ügyosztály végzi, amelynek vezetője, Gerrie Nel köztudottan a jelenlegi rendőrfőnök legnagyobb riválisa. Nel alapos és független vizsgálatot ígért. "Kijelenthetem, hogy Selebi parancsnok akkor sem kerül előzetes letartóztatásba, ha vád alá helyezzük" - mondta a dél-afrikai ügyészség helyettese.