Félszáz halottja van a Vörös Mecset ostromának

2007.07.10. 2:01

Fegyverropogásra ébredt kedden a pakisztáni főváros: a hadsereg hajnalban megkezdte az iszlámábádi Vörös Mecset ostromát. Előzőleg kudarcba fulladtak a magukat elsáncoló iszlám fundamentalisták és a kormány közötti tárgyalások. A támadásnak közel 50 halálos áldozata van, miközben több tucatnyian megadták magukat.

Legalább nyolc pakisztáni katona és félszáz fegyveres diák vesztette éltét az iszlámábádi Vörös Mecset osrtomában. Az épületben magukat egy hete elbarikádozó, Korán-alapú törvénykezés bevezetését követelő muszlim radikálisok ellen kedd hajnalban indított akciót az épületet korábban ostromgyűrűbe fogó pakisztáni hadsereg. A katonaság alig pár pillanattal azután támadt, hogy a mecsetben lévőkkel tárgyaló Csandri Szudzsat Huszein bejelentette: az egyezkedés kudarcba fulladt.

A paksiztáni főváros így fegyverropogásra, robbanások zajára, és a mecsetből felszálló feket füstre ébredt. Vahíd Arsad tábornok szerint heves ellenállással kerültek szembe, a radikálisok a minaretekből kilőtt rakétákkal és automata fegyverekkel fogadták a katonákat, de délelőttre már az épület java részét megtisztították az épületkomplexumba három oldalról behatoló kormánycsapatok. A tábornok beszámolója szerint a küzdelem szobáról-szobára, teremről-teremre folyt, "a minaretekbe 3-4 terrorista vette be magát". A radikálisok vezére, a mecset igazgatóhelyettese, Abdul Rasid Gázi a katonák szerint a pincében barikádozta el magát, egy nőkből és gyerekeből álló élő pajzs mögött.

A harcok kezdetekor 20 gyerek menekült el a mecsetből, további 26 nőt a katonák mentettek ki. A jelentések szerint a nők egyike a mecset vezetőjének (Gázi bátyjának) a felesége volt. A harcok során 70 fegyverest fogtak el, vagy adta fel magát. Ők azt használták ki, amikor a katonák rövid tűzszünetet tartottak, hogy még egy "utolsó esélyt" adjanak a megadásra. A hadsereg szerint délelőttre az épületegyüttes 70 százalékát vonták ellenőrzésük alá, noha az iszlamisták állítólag aláaknázták a mecset egy részét, és keményen ellenállnak. A kormányerők ostroma után kigyulladt a mecsethez tartozó lányiskola.

A mecset környékét és azokat a kórházakat, ahova az összecsapások sérültjeit szállították teljesen lezárta a katonaság a sajtó elől. Nem tudni, hogy hány ember volt az épületben az osrtom kezdetekor.

A békéltető tárgyalások állítólag azt követően omlottak össze, hogy a fegyveresek teljes amnesztiát követeltek mindenkinek a mecsetben. A kormány azonban többüket - akik rajta vannak a körözési listán, valamint néhány külföldi - őrizetbe akarja venni.

Kormányzati illetékesek szerint a mecsetben legalább 5 "megveszekedett terrorista" is volt, a radikálisok közül egy pedig - akit még az ostromgyűrű felállításakor öltek meg - egy al-Kaidához kapcsolódó, betiltott szélsőséges muszlim szervezethez tartozott. A kormány azt is közölte, hogy a mecsethez csatlakozó medreszében nőket és gyerekeket tartanak fogva túszként. Abdul Rasid Gázi szerint azonban az épületben csak az ő vallási iskolájának diákjai vannak.

A kormánycsapatok múlt kedden zárták körül a mecsetet, ahová a fundamentalista irányultságú medresze tanulói és a mecsetet vezető molla, Abdul Rasid Gázi 150 tússzal bevették magukat. A Csaudri Sudzsaat Huszain volt kormányfő vezette tárgyalóküldöttség és az iszlamisták közötti utolsó megbeszélés 11 órán át tartott, de végül kudarcba fulladt. A fegyveresek nem voltak hajlandóak elengedni a túszul ejtett nőket és gyermekeket.

A kormány felszólította Abdul Rasid Gázit és 50-60 fegyveres hívét, adják meg magukat, különben meghalnak. Gázi közölte, hogy inkább a mártírságot választja, és hogy a haláluk előreviszi az iszlám forradalom ügyét.

"Nem őszinték... vérontást akarnak" - mondta a Geo televíziónak adott telefoninterjúban a molla azután, hogy megszakadtak a tárgyalások. Míg a kormány szerint a fegyveresek 200-500 diákot erőszakkal kényszerítettek arra, hogy a mecsetben maradjanak, Gázi szerint 2000 követője maradt vele, de nincsenek közöttük fegyveresek.

A Vörös Mecset környékén július 3-án törtek ki zavargások, amikor radikális muszlim siákok a saria' törvénykezés bevezetése mellett tüntettek. A hatóságok ekkor körbevették a mecsetet. A bent lévők közül előbb 700, majd rá egy nappal ezer diák adta meg magát. A múlt hét folyamán a kormányzat különböző fenyegetésekkel igyekezett rávenni a mecsetben lévőklet arra, hogy adják meg magukat, túszok fogva tartásával és azzal vádolták a bentlévőket, hogy nemzetközi terroristák is vannak közöttük, ám az igazgatóhelyettes közölte, inkább mártírok lesznek.

A mecset körüli zavargásokban előzőleg legalább 21 ember vesztette életét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK