Garázdasággal vádolják Malina Hedvig feltételezett támadóját

Vágólapra másolva!
Vád alá helyeztek Szklovákiában egy bőrfejűt, aki feltételezhetően egyike volt annak a két férfinek, aki tavaly augusztusban megtámadta Malina Hedvig csallóközi magyar egyetemistát. A szlovák rendőrség azonban nem ezzel a bűnténnyel, hanem egy októberi támadással hozta kapcsolatba szélsőséges férfit, aki több társával együtt békés fiatalokra támadt Nyitrán.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség a hét végén garázdaság miatt vád alá helyezett hat szélsőséges fiatalt, egy október 19-én történt neonáci támadás lehetséges elkövetőit. Köztük van Robert B. is, aki feltehetően egyike volt annak a két bőrfejűnek, aki tavaly Nyitrán bántalmazta Malina Hedvig csallóközi magyar egyetemistát, mert magyarul beszélt.

A 15 és 22 év közötti életkorú nyitrai újnáci fiatalok húsz fős csoportja október 19-én a város régi színháza előtt békés fiatalokat vert meg. A rendőrség a hat előállított bőrfejű közül egyedül Robert B-t letartóztatását javasolta, de az ügyész elvetette az indítványt, a vádlottat így vasárnap néhány óra elteltével szabadon engedték - számolt be Ján Stark, Nyitra megyei rendőrfőkapitány hétfői sajtótájékoztatóján.

Sajtóhírek szerint az incidens - a hasonló esetek eltussolásával a sajtóban már többször meggyanúsított - nyitrai rendőrök szeme láttára történt, de feljelentés híján nem indítottak eljárást. A nyomozást csak azután kezdték meg, hogy az Emberek az Erőszak Ellen (LPR) nevű civil szervezet panaszt tett a tétlenség miatt. Stark szóvivő szerint a rendőrség taktikai okokból színlelt érdektelenséget, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból.

Robert B.-t - a SITA hírügynökség szerint - a rendőrfőkapitány a Malina Hedvig-ügy "első számú gyanúsítottjának" nevezte. Hétfőn már azt is tudni lehetett, hogy Robert B. ellen lopás ügyében is nyomoz a rendőrség, de Stark erről nem akart részleteket közölni. Hangsúlyozta viszont, hogy a színház előtti incidens ügyében folyó nyomozást a kezdetektől Robert Kalinák belügyminiszter koordinálta.

A rendőrség tavaly, a Malina Hedvig elleni augusztus 25-i támadás után néhány nappal két fiatal bőrfejű fantomképét tette közzé, majd további néhány nap múltán azzal a megállapítással zárta le az egyetemista lány panasza nyomán indított nyomozást, hogy Malina Hedviget senki sem bántalmazta, az egész történetet maga találta ki és ezzel megtévesztette a hatóságot.

Az egyik szlovák hírtelevízió a nyáron megszólaltatott egy nyitrai futballbírót, aki azt mondta: ismeri Hedvig egyik támadóját, Robert B.-nek hívják, és közeli ismerősként úgy látja, hogy Robert B. családja is a fiúban véli felismerni a magyar lány egyik bántalmazóját. Tudják róla azt is, hogy szélsőséges csoporthoz tartozik, és hogy magyarellenes indulatait nem titkolja.

A rendőrség akkor azt mondta, hogy Robert B.-nek "golyóálló alibije" van: Robert anyja szerint a fia a támadás idején otthon aludt, nagybátyja szerint ugyanabban az órában egy vidéki üdülőhelyen volt a barátaival. A közelmúltban azonban a legfőbb ügyész felülvizsgálatot rendelt el. Ennek során kihallgatták a futballbírót, aki kitartott a korábban elmondottak mellet, majd Robert B-t. és családja tagjait is kihallgatták, de ennek részletei nem ismertek.

Malina Hedvig kitart az eredeti vallomása mellett. A lány a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a titkosszolgálat megfigyeli, telefonját lehallgatják. Ügyvédje, Roman Kvasnica tarthatatlannak minősíti, hogy még mindig nem Hedvig támadóit keresik, hanem a két lakossági feljelentés alapján azt vizsgálják, félrevezette-e a lány a hatóságokat, jóllehet teljesen nyilvánvaló, hogy igazat mondott.