Véres gyémántmetszésből született a legnagyobb demokrácia

A brit korona legfényesebb gyémántját 60 évvel ezelőtt kettévágta két, térkép fölé görnyedő brit. Az avatatlan kezek a 20. század egyik legvéresebb konfliktusát indították el: Pakisztán és India függetlenségének 1947. augusztus 14-i és 15-i kikiáltása után 15 millió embert kényszerítettek lakosságcserére, amelynek során 1 millió embert öltek meg pogromokban, százezreket erőszakoltak meg vagy vertek össze. A két ország azóta különböző utat járt be: Pakisztánt kudarcnak, Indiát sikernek tartják, de a gyémánt csillogása mögött nem ilyen egyértelmű a kép.

A függetlenséget követő évtizedekben India-Pakisztán, amelyet gyakran így, kötőjellel, együtt emlegettek, eltérő utat jártak be. Indiát ma gazdasági sikertörténetnek, a világ legnagyobb szekuláris demokráciájának, 1 milliárd ember otthonának, a jövő egyik meghatározó nagyhatalmának tartják, míg Pakisztán a kudarctörténet: iszlám szélsőségesek, katonai diktatúrák, a Vörös mecset hazája, Oszama bin Laden feltételezett búvóhelye.

A két atomnagyhatalom - amely a mai napig vitázik a kettéosztott Kasmír tartomány hovatartozásáról - nem elsősorban a vallási különbözőség miatt ért el eltérő eredményeket. A demokrácia, az oktatás és a gazdaságfejlődés különbözősége, ami jelentősen meghatározta, hogy miért az optimizmus Indiában és miért bizonytalan a jövő a 60 éves Pakisztánban.

India, a csiszolatlan gyémánt

Az indiaiak közül sokan nem szeretik, ha új, feltörekvő országként beszélnek Indiáról. Szerintük India reneszánsza közeleg, és a 18. századot idézik, amikor az országé volt a világ legnagyobb gazdasága, nagyobb, mint Nyugat-Európáé, Észak- és Dél-Amerikáé együttvéve.

Az elmúlt két évtizedben felpörgött a gazdaság, elsősorban az ipari - és különösen az informatikai szektor - növekedésének köszönhetően, és a korábban a magánvállalkozásokat fojtogató bürokrácia csökkentése miatt. A sikert sokan Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnökig vezetik vissza, aki a szocialista tervgazdasághoz hasonló ötéves tervek során, állami beruházásokkal kiépítette az indiai ipart.

A mai sikerhez való legnagyobb hozzájárulásának az elit műszaki és üzleti iskolák létrehozását tartják, ami évtizedes előrelátásnak bizonyult. A mostani fellendülés 1991-ig nyúlik vissza, amikor a pénzszűkében lévő kormányzat külföldi hitelezőkhöz fordult, akik a kölcsönökért a bürokrácia csökkentését szabták feltételül.

India gazdasága azóta hatalmas tempóban növekszik, de ez elsősorban az angolul jól beszélő városi középosztály számára jelent felemelkedést. Ráadásul a növekedés ugyan jobb munkahelyeket teremt a szolgáltatóiparban és a szoftvercégeknél, de - Kínával ellentétben - nem hoz létre új munkahelyeket - írta a The Guardian.

2010-re az indiai középosztály 300 millióra nő, ami megegyezik az Egyesült Államok lakosságával. Hogy ennek a kisebbségnek a növekvő jólétét miként sikerül az ország többsége számára is megteremteni, Indiai legnagyobb kérdése a függetlenség 60. évfordulóján.

Pakisztán, a szegény szomszéd

A 60 éve szegény szomszédnak tekintett Pakisztánban - helyi beszámolók szerint - láthatóan kevesebb a kéregető, a szegény. Az utak és a repülőterek jobb minőségűek, és az áramellátás is megbízhatóbb, mint Indiában. A középosztálybeliek házai nagyobbak és szebbek indiai szomszédaikéinál. Mindezt a pakisztáni gazdaság Indiáéhoz hasonló 7 százalékos növekedése teszi lehetővé.

"A média és a közbeszéd a korábbihoz képest hihetetlenül szabaddá vált" - írta a The Reluctant Fundamentalist (Kelletlen fundamentalista) című, nagy sikerű könyvében Mosin Hamid, egy New Yorkból és Londonból hazalátogató pakisztáni bankár. "A fiatalok máshogy beszélnek és öltözködnek, még a Vagina-monológok bemutatója is hatalmas siker volt" - emlékezett Hamid.

A változó Pakisztán azonban több komoly problémával is küzd. "Indiával ellentétben sohasem honosodott meg igazán a demokrácia, mert az indiai középosztállyal szemben - amely 1947-ben ott hatalomra jutott - Pakisztánban még mindig kiszorul a döntéshozatalból, a politikai rendszer leginkább a föld alapú feudalizmusra hasonlít" - állította William Dalrymple, a Londonban és Delhiben élő történész, író.

A kasmíri vita egyike a gyarmati örökségnek

Dalrymple szerint a második nagy problémát a szélsőséges iszlamisták jelentik, akiket közel negyed századig a befolyásos pakisztáni titkosszolgálat (ISI) pénzelt, hogy közvetett háborúkat vívjanak Afganisztánban a szovjetek, majd Kasmírban India ellen. Az iszlamisták azonban egyre inkább saját elképzeléseiket követik, mindezt felfegyverezve és kiképezve.

A harmadik fő gond az oktatás hiánya - írja Dalrymple. A kormány a GDP alig 1,8 százalékát költi oktatásra, az állami iskolák 71 százalékában nincs áram. Pakisztánban így a lakosság alig 49 százaléka írástudó (Indiában 65 százalék), és ez az arány egyre romlik. Az állami oktatás összeomlása pedig azt eredményezi, hogy mind többen kényszerülnek madraszákba - iszlám vallási iskolákba - küldeni gyermekeiket, ahol ingyenes, de ultrakonzervatív oktatást kapnak a vahabita szaúdiak pénzén. Jelenleg közel 1 millióan tanulnak madraszákban, amelyek közül a feltételezések szerint több kapcsolatba hozható a tálibokkal és az al-Kaidával.