Élőhelyért harcolnak a városlakókkal a vadak

Államtitkot sértő makákók, emberevő leopárdok, harapós kutyák, homokozóba fialó vaddisznók. Sok helyütt folyik már-már harc az emberek és az elvadult, vagy eleve vad állatok között a városokban. A konfliktushelyzetért a házi kedvenceiket elhanyagoló, vagy a természet kárára terjeszkedő városlakók a felelősek. Az emberekre támadó, otthonaikat feldúló vadak csak megpróbálnak életben maradni és alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Maguk az emberek azonban többnyire nem kérnek belőlük.

Városi vaddisznók

A nagyobbfajta vadon élő állatok és a városlakó emberek közötti konfliktusokról általában távoli országokból érkeznek hírek, de Európában is lehet találkozni ilyenekkel. Például a berlini parkokban és focipályákban kárt okozó vaddisznókkal. A berlini fal 1989-es leomlása után derült ki, hogy a betonépítmény nem csak a kelet-berlinieket tartotta távol a nyugatiaktól, de a vaddisznókat is a várostól.

Azóta a becslések szerint megkétszereződött, megháromszorozódott a városban élő vaddisznók száma, a National Wildlife című magazin tavalyi beszámolójában 7-8 ezer (tavasszal 10-11 ezer) városi disznóval számolnak. Ráadásul nem csak arról van szó, hogy az állatok benéznek a házak közé, hogy például kukázzanak, feltúrjanak egypár focipályát, vagy jóízűen elfogyasszák az egy-egy helyi lakos által kifejezetten a számukra kitett vacsorát. A vaddisznók többsége életvitelszerűen városi lett: itt párzanak, itt adnak életet egyszerre akár 12 vadmalacnak, de láttak már vaddisznót telefonfülkében (valószínűleg beszorult), és földalatti vasút peronján (azt nem tudni, hogy felszállt-e a vonatra is) - olvasható a National Wildlife riportjában. A vaddisznók főleg a külvárosokban élnek, a nagy zöldterületek, parkok kitűnő közlekedési folyosókat, a kis tavacskák és erek fürdő- és dagonyázóhelyeket, a zöldségeskertek élelmet biztosítanak, a gyerekhomokozók pedig ideális helyet az ellésre a kocáknak.

Tavasszal szinte mindennapos látvány, hogy a vaddisznókoca átvezeti csíkos hátú malacait az úttesten, de a kép korántsem ilyen idilli. Az állatok évente több száz közlekedési balesetet okoznak, és egy malacait védő anyadisznó komoly sérüléseket tud okozni az óvatlan városi embernek. Haláleset eddig nem történt, de volt már, hogy kutyák fizettek vérükkel, sőt életükkel azért, mert túlságosan komoly érdeklődést tanúsítottak a vadmalacok iránt. A hatóságok igyekeznek tenni is a disznók túlzott elszaporodása ellen: évente 2000-et lőnek ki vadászok, jóllehet a puskásokat gyakran botjaikkal támadják meg az állatokat kedvelő és etető idősebb hölgyek - idézi a magazin Florian Möllerst, aki fotósként kíséri figyelemmel a városbeli vadak életét.

Fokföldi páviánháború

Dél-Afrikában a páviánok jöttek rá, hogy a Fokváros körüli alvóvárosok és nyaralóhelyek kitűnő élelemszerzési terepet jelentenek. Az élelmes majmok rendre feldúlják a nyaralókat és otthonokat, nem egy esetben a háziak testi épségét is veszélybe sodorva. A páviánhordák kifosztják a hűtőszekrényeket, megdézsmálják az élelmiszert, üvegeket nyitnak fel, csomagokban turkálnak. Mire felfedezik őket már többnyire késő: ürülék, vizeletfoltok, szétmarcangolt ruhadarabok maradnak csak utánuk.

Ha mégis találkoznak velük, még rosszabb a helyzet. Az elszemtelenedett majmok még a családi ebédet is megzavarják. Volt példa arra (2003-ban), hogy lakása ebédlőjében támadt meg egy hétéves kislányt egy jól megtermett majom, aki rávetette magát a gyermekre, megharapta, összekarmolta, és megpróbálta elvenni tőle az ételt. Tavaly pedig egy négyéves kisfiú szenvedett sérülést, amikor egy pávián rátámadt egy kempingben a partvidéken. A gyerek társaival egy szemeteskuka közelében játszott, amelyben éppen egy ötfős páviáncsoport keresgélt élelmet. Az egyikük a földbe verte a kisfiú arcát, akit kórházba kellett szállítani.

Hiába szerződtettek külön őröket, szinte mindennaposak az összetűzések a majmok és az emberek között. Ráadásul a sok turista és a helyiek közül páran még etetik is az állatokat. Egyesek szerint a páviánok azért válnak egyre agresszívebbé, mert sokat esznek a cukrot tartalmazó ételmaradékokból. A megfékezésükre több módszert is bevetettek, eddig eredménytelenül: kilövésük az állatvédők haragját váltja ki, és a zárószerkezettel ellátott kukákat is kinyitják. Egy a páviánok támadási által különösen érintett településen, Pringle Bayben élő zoológus szerint elsősorban páviánbiztos kukákat kellene használni, és tájékoztató kampányt indítani, hogy az emberek tisztában legyenek a páviánok jelentette veszéllyel.

Titoksértő makákók

A majmok másutt is okoznak gondot. Új-Delhiben évek óta vegzálják az állami hivatalnokokat, harapnak, kisebb tárgyakat ellopnak, tönkreteszik az aktákat és az ügyfeleket is ijesztgetik. Három éve még nemzetbiztonsági gondot is okoztak, amikor a védelmi minisztériumba beszabadulva szétdúlták az iratszekrényeket, szigorúan titkos iratokat szórva szét a helyiségekben. Volt olyan miniszter, amelyik hónapokig nem jutott be pavilonjába, mert a majmok nem engedtek be senkit, de gyakran megszállnak egy-egy házat is, amelynek tulajdonosa csak tétlenül figyelheti kintről, miként pusztítanak a majmok. Tavaly a delhi rendőr-főkapitányságot is megszállták, az elnöki palotát pedig egy közönséges hulmán (egy fekete arcú nagyobb termetű majomfajta) védelmére kellett bízni, amely elriasztotta a gondot okozó bunder vagy rhesusmajmokat. Egy 2006-os becslés szerint Új-Delhiben 5000 él közülük.

A rhesusmakákók ellen több módszert bevetettek, de csak egy bizonyult valamiképpen hatásosnak: elfogásuk. Hiába kaptak azonban el félezer majmot, sokat támadták a hatóságokat a város szélén külön a majmoknak felépített ketrecbörtön miatt. Szóba került áttelepítésük, de a kiszemelt leendő otthonaikért - távolabbi tartományok őserdői - felelős hivatalnokok nem akarták befogadni őket, és az állatvédők is felemelték szavukat: a városhoz szokott majmok szerintük elpusztulnának az erdőben.

Kilövésükről szó sem lehet: a hinduk isteni leszármazottként tekintenek rájuk. Az utóbbi időben egyre több helyen kezdtek bevetni közönséges hulmánokat, hogy megvédjék az épületeket, ám a nagyobb termetű feketeképű izmos farkú hulmánok az emberekre is veszélyesek tudnak lenni. "Ha eltalálnak a farkukkal, felszakadhat a bőröd" - idéz a Time magazin egyik tavalyi riportjában egy delhi férfit, aki hulmánok bérbeadásából él. Ikbal Malik, egy a Time által megkérdezett főemlőskutató szerint azonban a hulmánok alkalmazása csak újabb gondokat okoz agrressziójuk miatt és azért, mert egy idő után megtűrik maguk közelében a rhesusmakákókat.

Tévelygő leopárdok

A majmoknál azonban sokkal nagyobb riadalmat keltettek Indiában azok a leopárdok, amelyek a Mumbai (régi nevén Bombay) környéki erdőkben megtelepedett emberekre támadtak rá. A támadások négy éve kezdődtek, ezalatt volt olyan hónap, hogy 12 emberrel végeztek a nagymacskák. Előfordult, hogy egy állat beugrott egy buszba, vagy árvaházba lopózott, ahol felfalt egy kutyát. A leopárdok támadásai a vadon rovására terjeszkedő külvárosok miatt szaporodtak meg.

Mumbaiban egyre több otthon épül a város határában kezdődő nemzeti park mellett, sőt azon belül is, állítólag közel 200 ezer ember települt le illegálisan ott. A legnagyobb veszélyben a közeli nyomornegyedek lakói vannak, akiket ajtótlan, ablaktalan viskóikból könnyűszerrel ragadnak el az éhes leopárdok, és a természetjárók sincsenek biztonságban. A helyi hatóságok nem teketóriáznak, ha tehetik, kilövik vagy altatólövedékekkel ártalmatlanítják az emberhúsra rákapott nagymacskákat, de finomabb megoldások is felmerültek: félezer disznó szabadon bocsátása a nemzeti parkban, hogy az állatok inkább ezeket egyék, vagy a park kerítésének megmagasítása. Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek a nagymacskák nem szándékosan vadásznak emberekre, egyszerűen összetévesztik őket megszokott zsákmányaikkal.

Vérszívó és emberevő teremtmények

Nem kell azonban vérszomjas nagymacska ahhoz, hogy pánikot okozzon az emberek körében. A kolumbiai Condotóban tavalyelőtt 43 embert martak meg vérszívó denevérek. A hatóságok a repülő emlősök vándorlási útvonalának megváltozásával magyarázták a szokatlan jelenséget, illetve azzal, hogy az első számú prédájuknak tartott szarvasmarhák száma megcsappant a környéken. A vérszívó denevérek ugyanakkor nem azért jelentenek veszélyt az emberekre, mert elszívják - pontosabban elnyalogatják a testen ejtett sebből szivárgó - vért, hanem mert gyakran veszettséget terjesztenek.

Gyakran azonban arra sincs szükség, hogy valódi állat legyen a félelem tárgya. Bászra környékén a helyiek egy emberevőnek titulált óriási szörnyborztól rettegnek, amelyet a pletykák szerint a térségben állomásozó brit csapatok engedtek szabadon. A valóságban azonban csak a közeli mocsárvilág visszaállítása miatt a város környékére húzódó méhészborzokról van szó. Az állat nagy karmaival és agilis természetével valóban ijesztő tud lenni, és sarokba szorítva akár az emberekre is rátámad, ám enni csak kisemlősöket, madarakat, de leginkább mézet eszik.