Aláírták a nagykoalíciót az osztrák pártok

Vágólapra másolva!
Hétfőn aláírta a két legnagyobb osztrák párt a nagykoalíciós megállapodást. A felek egy négy évre szóló kompromisszumos munkatervet fogadtak el. Az új kormány összetétele még nem ismert.
Vágólapra másolva!

Megállapodott egymással hétfőn az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és az Osztrák Néppárt (ÖVP), hogy koalíciós kormányt hoznak létre. Ezt Alfred Gusenbauer, az október 1-jei választásokon győztes SPÖ vezetője jelentette be Bécsben Wolfgang Schüssel ügyvezető kancellárral együtt tartott sajtótájékoztatóján. A két párt egy 180 oldalas kompromisszumos munkaprogramot írt alá a következő négy évre.

Az új kormány összetétele egyelőre nem ismert, csak annyit tudni, hogy a miniszterek száma valamivel csökken. A hivatali esküt január 11-én teszik le, majd január közepén terjesztik a kormányprogramot a parlament elé. Ausztriában azt követően alakul nagykoalíció, hogy a tavaly októberi választásokon egyik nagy pártnak és szövetségeseinek sem sikerült megszerezniük a többséget a kormányalakításhoz.