Tömegélményre vágyik? Menjen zarándoklatra!

Vágólapra másolva!
Milliók jelentek meg az alig pár napja befejeződött mekkai zarándoklaton és tízmilliók merítkeznek meg ezeknen a hetekben a Gangesz vizében, hogy megtisztuljanak. Az ilyen vallási eseményekre látogatók az [origo]-nak nyilatkozó pszichológus szerint a közös transzcendens élményt keresik. Összeállításából megsimerheti a legnagyobb tömegeket vonzó vallási ünnepeket, ha pedig esetleg kedvet kap a megtisztuláshoz vagy szeretné átélni a tömeg erejét, akkor utazási tanácsaink segítségével akár el is zarándokolhat valamelyik helyre.
Vágólapra másolva!

Mi?

Kumbh Mela (urnaünnep)

Hol?

Prajag (Allahabad), Haridvar, Uddzsajn és Nasik, India

Mikor?

Négy alkalommal minden tizenkét évben. Jelenleg Allahabadban folyik a szertartás, legközelebb Haridvarban lesz 2010 márciusa és áprilisa folyamán. A pontos dátumot a Nap a Hold és a Jupiter állása adja meg. A mostani a minden 12 évben egyszer megrendezésre kerülő Maha Kumb Mela vagy Kumbha Mela (Nagy Kumbh Mela). A szertartás körülbelül egy hónapon át tart.

Milyen vallás hívei?

Hindu

Mennyien vesznek részt rajta?

Ezt - különösen az ideit - tartják a világ legnagyobb vallásos tömegrendezvényének. Összesen 60 millió hívőt várnak Allahabádba, a becslések szerint csak január 3-án 10 milliónyian jelentek meg a rituális fürdőn.

Mi a szertartás lényege, hagyománya, vallási jelentősége?

Tisztító fürdés a szent folyókban. Allahabádnál a Gangesz, a Jamuna és a Szaraszvati folyók találkozásánál merítkeznek meg a hívők, akiket gyakran meztelen, testüket csak hamuval fedő szent emberek vezetnek.

A fesztivál abból a legendából fakad, amely szerint ezer évvel ezelőtt, a Védikus időkben, az istenek és a démonok megállapodtak, hogy együtt köpülik ki az amritát, a hallhatatlanság italát az ősi tej-óceánból, majd egyenlően osztoznak a nektáron. Csakhogy, amikor elkészült, az azt tartalmazó urnát elragadták a démonok, az istenek pedig üldözni kezdték őket. Összesen 12 nappalon és éjjelen át (12 emberi évnek megfelelő ideig) harcoltak egymással a nektárért. A legenda szerint a huzakodó istenek és démonok ekkor kilötyögtették a mágikus italt, amelynek cseppjei a fent említett négy helyszínen hullottak a földre.

A szertartás során a hívők megmerítkeznek a folyókban, majd a hitről társalognak, áhítatosan dalolnak, jóllakatják a szent embereket, az asszonyokat és a gyerekeket, valamint vallási gyűléseket tartanak, ahol megvitatják és szabályozzák a tanításokat.

Voltak tömegbalesetek?

Az előző Kumbh Melán, amelyet Nasiknál tartottak 2003-ban, körülbelül 40 embert taposott halálra a tömeg a Godavari folyó partján. Egyes hírek szerint a tülekedést az okozta, hogy egy szent ember ezüstérméket dobált a tömegbe.

Forrás: EPA

Utazási lehetőségek

Ahhoz, hogy elvegyülhessünk a sokmilliónyi hindu hívő között, először Delhibe kell repülnünk. Ezt Budapestről közvetlen járattal nem tudjuk megtenni, ezért ebben az esetben is át kell szállnunk. A delhi járatok közül hagyományosan legolcsóbbak az orosz Aeroflot és az ukrán Aerosvit légitársaság járatai. Ezekre szezontól függően 120-140 ezer forint körül kaphatók jegyek, ehhez még mintegy 40 ezer forintnyi illeték adódik. A nagyobb légitársaságok rendszeresen kínálnak különböző akciókat a nagyobb indiai és más ázsiai városokba is. Ha figyeljük az akciókat, néhány tízezer forintot spórolhatunk. Viszonylag jó áron juthatunk el Delhibe az Austrian Airlines, az Alitalia, vagy a Lufthansa járataival.

Haridvarba nincs közvetlen repülőjárat Delhiből. Az India méreteihez viszonyítva kis távolság miatt ugyanakkor a vonat, vagy a busz tökéletes megoldásnak tűnik. Közvetlen vasútvonal nincs Delhi és Haridvar között ezért mindenképpen át kell szállnunk, ha a vonatot választjuk.

Haridvarban többnyire háromcsillagos szállások állnak az utazók rendelkezésére, 44 és 56 dollár közötti áron egy éjszakára, két személyre.