Elgázosított faluból jön a Szaddám-ügy új főbírája

2006.01.24. 11:12

Tilitoliznak Szaddám Huszein bukott iraki diktátor ügyének bíráival. Az első főbírónak azért kellett felállnia székéből, mert sokat kritizálták, amiért nem elég kemény a tárgyalóteremben színpadiasan viselkedő Szaddámmal. A helyére kinevezett bírót hétfőn áthelyezték egy másik ügyre, a gyanú szerint azért, mert korábban Szaddám pártjában volt tisztviselő. Az új jelölttel azonban feltehetően biztosra mennek: nem csak kurd, de olyan a faluból származik, ahol Szaddám idején 5000 embert öltek meg gáztámadással.

Már a második főbírót mentették fel a Szaddám Huszein bukott iraki diktátor ellen folyó perben hétfőn - írja a Times brit napilap. A tárgyalásokat eleinte a kurd Rizgar Amin vezette, őt azonban több támadás érte, amiért nem lépett fel elég határozottan a bírósági tárgyalásból sokszor színpadi jelenetet kanyarító Szaddám ellen. Rizgar Amin kormányzati nyomásra hivatkozva kérte felmentését.

Ezután nevezték ki az ügyet tárgyaló öt fős bírói testület egy másik tagját, a szintén kurd Szaid al-Hammist, hétfőn azonban ő is kikerült a képből, váratlanul egy másik ügyre helyezték át. Bár a hivatalos indoklás ezt tagadta, a Times szerint megalapozott a gyanú, hogy al-Hammis bűne az volt: korábban a Szaddám-rendszer egyeduralkodó pártjának, a Básznak volt magasrangú tiszviselője.

A jelek szerint Szaddám vádlói most biztosra mennek. Sikerült ismét kurd főbírót találni, ami már önmagában is problémás lehet a kurdok életét megnyomorító Szaddámnak. Az új főbíró jelölt, Rauf Rasid Abdel-Rahman egy olyan faluból származik, ahol Szaddám idején 5000 embert öltek meg gáztámadással, igaz, ennek ügyét a mostani tárgyalás nem érinti.

Szaddám ügyvédei és jogvédők többször is arra hívták fel a figyelmet, hogy a Bagdadban folyó pert áthatja az elfogultság. Egy bírónak például korábban azért kellett távoznia, mert kiderült, hogy egyik rokona is áldozatául esett annak a mészárlásnak, ami miatt vádlói Szaddám elmarasztalását kérik. A per folytatását vasárnapra halasztották.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK