Kovács István: Nem hagyhatjuk, hogy teret nyerjen a genderlobbi

CPACHungary, CPAC Hungary, Millenáris, rendezvény, Kovács Szilárd
Kovács Szilárd
Fotó: Origo - Csudai Sándor
Vágólapra másolva!
Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint nem szabad hagyni, hogy teret nyerjen a genderlobbi.
Vágólapra másolva!

Az első két CPAC Hungaryre volt egy nagyon jó beszédem a nyugati civilizáció válságáról, milyen szerepet játszik ebben a woke, a genderideológia, és most is van egy hasonlóan jó beszédem, amit nem fogok elmondani, mert ma reggel betoppant a családom, és úgy döntöttem, hogy inkább róluk beszélek – fogalmazott Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a CPAC Hungary 2024 rendezvényen.

Elmondta, hogy négy gyereke van, és hozzátette, hogy a gyerekek okosak.

Sokkal okosabbak, mint sok felnőtt. Hiszen hogyha én megkérdezem a két nagylányomat, hogy fiúkon meg lányokon kívül létezik-e bármi más, akkor kétkedve fognak rám nézni. Lehet, hogy azt mondják, hogy vannak még az óriások, meg a boszorkányok, de hogyha komolyra fordítjuk a szót, akkor biztosan elmondják, hogy nincsenek, csak fiúk meg lányok. És hogyha valaki kislánynak születik, akkor egész életében kislány marad

 mondta. Jelezte, hogy sok felnőtt nem így gondolja, mivel sajnos a nyugati világban felütötte a fejét a genderideológia, amely azt tanítja, hogy végtelen számú nem létezik.

CPACHungary, CPAC Hungary, Millenáris, rendezvény, Kovács Szilárd
 Kovács István: A genderideológia csak az emberek fejében létezik 
Fotó: Origo - Csudai Sándor

Az emberiség hajnala óta mindenki pontosan tudta, hogy ki a férfi és ki a nő. Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az egyik ilyen nagy triviális igazsága az emberiségnek, amit hogyha valaki meg akar cáfolni, akkor bizonyítania kellene az ellenkezőjét. Csakhogy nem lehet természetesen bizonyítani, sőt a tudomány éppen az ellenkezőjét bizonyítja – mondta. Úgy véli, a genderideológia csak az emberek fejében létezik.

Olyan ez, mint egy vallás. Viszont, hogyha olyan, mint egy vallás, és mi azt mondjuk magunkról, hogy szabadságszerető emberek vagyunk, tiszteljük a demokráciát, aminek természetesen része a vallásszabadság is, akkor mi dolgunk van nekünk a genderideológiával?

 – tette fel a kérdést. Úgy folytatta: még itt Magyarországon, ahol egyébként a demokrácia alapelvei maradéktalanul érvényesülnek, itt sem hagyhatjuk, hogy teret nyerjen a genderlobbi. Ezért fontos szerinte, hogy Magyarországon létezik egy gyermekvédelmi törvény, mert létrejött ezáltal egy vörös vonal, amit nem léphetnek át a woke aktivistái, képviselői.