Hét embert ragadt el a csehországi árvíz

Vágólapra másolva!
Eddig hét emberéletet követeltek a csehországi árvizek. Az Elba és a Morva, illetve számos kisebb hegyi patak is kilépett a medréből az országban. Több ezer embert kellett kitelepíteni, számos település és jelentős nagyságú mezőgazdasági terület került víz alá. A kormány rendkívüli állapotot hirdetett. Az Elba németországi szakaszán a szokásos vízállás négyszeresét mérik.
Vágólapra másolva!

Szlovákiában a megáradt folyók többsége a hét végén kissé megszelídült, sok helyen azonban súlyos az árveszély. A legrosszabb a helyzet a döntően magyarok lakta Bodrogközben és az egyik, Mátyusföld peremén fekvő nagyközségben, Nádszegen alakult ki, a Csallóközt határoló Kis-Duna és az abba csatlakozó Feketevíz torkolata között.

Ezen a több mint tizenkét kilométer hosszú, kanyargós szakaszon napok óta homokzsákok tízezreivel magasítják a gát koronáját. A hét végén a környékbelieket már közel száz katona segítette, majd miután vasárnap délután Mikulás Dzurinda kormányfő is megtekintette a helyszínt, újabb katonákat és katonai erőgépeket, köztük helikoptert is vezényeltek a térségbe. Vasárnap Bugár Béla, a parlament megbízott házelnöke, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is segédkezett az a százezernél több homokzsák megtöltésében.

A Feketevíz ugyan már hétfőn délben tetőzött a településnél, ám a gáttest az elmúlt napokban szivacsossá lazult.

A keleti végeken fekvő bodrogközi folyók közül hétfőn délelőtt a Latorca jelentette a legnagyobb veszélyt. A folyó már vasárnap megdöntötte az 1983-as rekordot, amikor 936 centiméteres vízállást mértek. Szombaton Besénél megnyitották a térség egyik legnagyobb, 52 millió köbméter víz befogadására alkalmaz víztározóját, de hétfőn, amikor a tározóban már közel húszmillió köbméternyi víz állt, a Latorca vízállása még mindig csak néhány centiméterrel volt alacsonyabb.

Dzurinda Nádszegen jelezte: a kormány egyszeri támogatásban részesíti az árvízkárosult települések önkormányzatait, annál is inkább, mert a kormány még a tavalyi árvízkárokat sem rendezte. Sajtóértesülések szerint a biztosítótársaságok az elmúlt napokban úgynevezett "árvíztérképeket" kezdtek készíteni, ami oda vezet majd, hogy a veszélyeztetett területeken akár száz százalékkal is megemelhetik az ingatlanbiztosítás árát.

MTI/[origo]