Meghalt Milosevic

Vágólapra másolva!
Holtan találták szombat reggel hágai cellájában Slobodan Milosevic volt joguszláv elnököt. Halálának okát egyelőre nem tudni, de a volt jugoszláv vezető régóta szívproblémákkal küzdött. Milosevic ellen emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök miatt folyt eljárás a nemzetközi törvényszéken.
Vágólapra másolva!

Javier Solana, az EU külügyminisztere közölte, reméli, hogy a volt elnök halála segít majd Szerbiának kiegyezni múltjával. A Srebrenicai Anyák Szövetsége ugyanakkor úgy nyilatkozott, sajnálják, hogy meghalt Milosevic, mert így nem felelhet tetteiért, "jóllehet úgy tűnik, az Úr már megbüntette" - mondta a szervezet vezetője, Hajra Catic. Hasonlóan nyilatkozott Stipe Mesic horvát elnök is. Milosevic bátyja, Borislav szerint a halálért "teljes mértékben" a törvényszék felelős.

A nemzetközi élet több vezető politikusa, valamint Carla Del Ponte, a törvényszék főügyésze sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Milosevic még az ítélet kihirdetése előtt meghalt. Ugyanakkor reményeik szerint a volt államfő halála hozzájárulhat ahhoz, hogy Szerbia és a Balkán többi országa lezárja történelmének a konfliktusok és megosztottság éveiről szóló fejezetét.

Ursula Plassnik, a soros EU-elnök Ausztria külügyminisztere figyelmeztette Belgrádot, hogy a még szabadlábon lévő gyanúsítottakat át kell adnia a hágai törvényszéknek, le kell számolnia a balkáni háborúk örökségével. Jack Straw brit külügyminiszter azt mondta, hogy a haláleset Milosevic "családja számára nyilván szomorú esemény, de alkalmat teremt a szerb népnek arra is, hogy az eddigieknél mélyebben feldolgozza a múltat".

A magyar külügyi kormányzat bízik abban, hogy Slobodan Milosevic halála nem fogja hátráltatni a háborús bűnök felderítését. Polgár Viktor külügyi szóvivő közölte: Budapest bízik abban, hogy halála nem fogja sem lassítani, sem pedig hátráltatni "a Milosevic-érában és az általuk elkövetett háborús bűnöknek a felderítését".

MTI/[origo]