Líbia kevesebbel is beérné a HIV-fertőzött gyerekekért

Vágólapra másolva!
Jelentősen leszállította Líbia pénteki bulgáriai közlés szerint az eddigi gyermekenkénti tízmillió dolláros kártérítési követelését, immár azzal is beérné, ha Bulgária 250 ezer dollárt fizetne a HIV-vírussal megfertőzött gyerekek családjának.
Vágólapra másolva!

"A (keddi) halálos ítéletet nem azért hozták meg, hogy végrehajtsák, hanem hogy később alkudozzanak róla" - mondta a követelés leszállításáról beszámolva Szolomon Paszi, a bolgár parlament külügyi bizottságának vezetője - volt külügyminiszter - a testület szófiai ülése után.

Fejm Csausev külügyminiszter-helyettes megerősítette, hogy Tripoliban folynak az egyeztetések a megfertőződött gyerekek családjainak kárpótlásáról. A tárgyalásokon Bulgária és Líbia képviselőin kívül részt vesznek az amerikai, a német és a francia nagykövetség diplomatái is.

A kedden Líbiában első fokon halálra ítélt öt bolgár ápolónőt és egy palesztin orvost a tripoli igazságügyi szervek azzal vádolják, hogy Bengázi egyik kórházában szándékosan HIV-vírussal fertőztek meg 426 gyermeket, akik közül mostanáig mintegy félszázan meghaltak. Szakértők szerint a kórházban uralkodó rossz higiénés állapotok vezettek a tömeges fertőzéshez.