A kormányfő pártja nyerheti a holland választást

Vágólapra másolva!
Megkezdődött szerda reggel az előrehozott parlamenti választás Hollandiában. Az elemzők szerint Balkenende miniszterelnök vezette párt sikere várható. Az országban azért tartanak előrehozott választást, mert a kormány hónapok óta kisebbségben kormányoz.
Vágólapra másolva!
A kormányfő pártjának honlapjahttp://verkiezingen.cda.nl/

A holland miniszterelnök vezette Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) sikere várható az előrejelzések szerint a szerdán megkezdődött a hollandiai előrehozott parlamenti választáson. Az első részeredmények röviddel urnazárás után, este tíz óra után várhatók.

Hollandiában eredetileg jövő májusban tartottak volna általános választást. A választóknak azért kell urnához járulniuk, mert egy kormányvita miatt a koalíció nyár elején felbomlott, és a CDA azóta kisebbségben kormányzott jobboldali liberális partnerével, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) párttal. 2002 óta ez már a harmadik választás az országban. Az előző kettőhöz hasonlóan valószínűleg most is a Jan Peter Balkenende miniszterelnök vezette CDA kerül ki majd győztesen.

A kampányban ezúttal meglepően kicsiny szerepet játszott a bevándorlás kérdése, amely a legutóbbi voksolásokon központi téma volt. A pártok ezúttal inkább gazdasági kérdésekre helyezték a hangsúlyt. Az előrejelzések szerint az előző két választástól eltérően a populista erők most várhatóan nem játszanak számottevő szerepet.

A választáson győztes párt vezetőjét a hagyományok szerint Beatrix királynő bízza meg kormányalakítással. Ha a végeredmény túl szorosnak bizonyul, a királynő előbb kijelölhet egy úgynevezett informátort is, akinek feladata, hogy a pártok között közvetítve felmérje, milyen lehetőségek nyílnak a kormányalakításra.