Életfogytiglant kapott a gyilkos amerikai katona

Vágólapra másolva!
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt csütörtökön a hadbíróság egy amerikai katonát, aki Irakban részt vett egy 14 éves lány megerőszakolásában és meggyilkolásában.
Vágólapra másolva!

A 23 éves James Barker és négy társa a Bagdadtól 30 kilométerre délre fekvő Mahmúdíjában idén márciusban betört egy házba, ahol a csapatot vezető Steven Green azonnal agyonlőtte a szülőket és kisebbik, hatéves lányukat, majd az idősebb, 14 éves lányt Green, Barker és még egy katona megerőszakolta és megölte. A pszichológiai problémák miatt leszerelt Steven Green ellen polgári bíróságon emeltek vádat a Kentucky állambeli Louisville bíróságán, és akár halálra is ítélhetik.

Barker ügyében a Kentuckyban fekvő Fort Campbell támaszponton hozott döntést a hadbíróság. Az ügyészséggel kötött vádalku keretében a katona szerdán bűnösnek vallotta magát nyolc vádpontban, egyebek között gyilkosságban, nemi erőszak elkövetésében, az igazságszolgáltatás bűnszövetségben elkövetett akadályozásával, és vállalta, hogy tanúskodni fog társai ellen.

A vádalkunak köszönhetően elkerülte a halálbüntetést, de életfogytiglani szabadságvesztést kapott a megkegyelmezés lehetőségének fenntartása mellett. Az ítélet értelmében Barkernek nem kell 90 évnél többet börtönben töltenie, és legkorábban csak húsz év múlva kérhet kegyelmet.

Ez a legsúlyosabb ítélet, amelyet Irakban szolgált amerikai katona ellen hoztak valaha is. A másik három katona még nem döntötte el, hogy bűnösnek vallja-e magát az ügyben.

Eközben a Los Angelestől 130 kilométerre nyugatra lévő Camp Pendletonban, a tengerészgyalogság támaszpontján ülésező hadbíróság is újabb ítéletet hirdetett. Huszonegy havi fegyházbüntetésre ítélte a 23 éves Tyler Jackson tizedest, aki nyolc társával tavaly tavasszal brutálisan meggyilkolta a nyugat-iraki Hamdaníja városban az 52 éves Hasim Ibrahim Avadot.

Az ügyben korábban már két ítélet született: a 20 éves Jon Jodka őrvezető tizennyolc havi fegyházbüntetést, a 21 éves Melson Bacos orvostanhallgató pedig egy évi börtönbüntetést kapott. Mindhárman vádalkut kötöttek az ügyészséggel, és ennek köszönhetik a viszonylag enyhe ítéletet.