Belőtték a ziccert a demokraták Bushéknak

Vágólapra másolva!
A nem hivatalos végeredmény szerint 12 év után jelentős többséggel sikerül a demokratáknak átvenni az Egyesült Államok képviselőházának irányítását a keddi időközi választásokat követően. A demokraták szoros versenyben megszerezték a szenátusi fölényt is és több állam kormányzói székét is ők vehetik át. Az exitpollok szerint a szavazók jelentős része George W. Bush elnök politikáját büntette.
Vágólapra másolva!

Képviselőház

A 435 tagú képviselőházban, az 1994-es republikánus földcsuszamlás óta konzervatív többség volt. A demokraták azonban kedvező helyzetből várták a keddi választást, az előrejelzések 10-11 százalékos előnyt mértek a javukra. A demokratáknak a képviselőházi többséghez 15, korábban republikánus választókörzetben kellett nyerniük.

A demokraták taroltak: 28 korábban republikánus körzet irányítását már biztosan átvették. A konzervatívok a jelek szeirnt egyetlen olyan helyen sem tudtak nyerni, ahol eddig demokrata képviselő volt, bár a szavazatok összesítése 10 helyen még nem fejeződött be.

Eddig a kongresszusban 232 republikánus és 203 demokrata képviselő ült. Az új kongresszusban a demokratáknak 229, a republikánusoknak pedig 196 helye már biztos van, 10 körzet végeredménye még kérdéses.

Szenátus

A 100 tagú szenátus 33 képviselőjét is újraválasztották kedden. Eddig itt is republikánus többség volt, 55 republikánus és 45 demokrata tagja volt a felsőháznak, azaz a demokraták 6 olyan helyre hajtottak, ahol korábban republikánus szenátor volt.

A demokratáknak 6 helyet sikerült szerezniük a republikánusoktól. Főleg az északkeleti államokban szerepeltek jól, megszerezték Ohio, Pennsylvania, Rhode Island és Virginia mellett Missouri és Montana egyik, korábban republikánus szenátori helyét is.

A republikánusok a szenátusban nem tudtak újabb skalpokat gyűjteni. A demokratákat erősíti, hogy két államban (Connecticut, Vermont) olyan független jelölt nyerte a szenátori széket, aki vagy demokrata volt korábban vagy kijelentette, hogy a demokratákkal kíván együttműködni. Az új szenátusban 49 demokrata, 2 demokratákkal együttműködő független és 49 republikánus képviselő lesz.

Kormányzók

Elúszott a republikánusok többsége a kormányzó székeknél is. Négy keleti, egy közép-keleti és egy közép-nyugati államban (Ohio, New York, Massachusetts, Maryland, Arkansas és Colorado) demokrata váltja a korábban republikánus kormányzót.

A demokraták által megszerzett kormányzói helyek közül Ohio és New York jelentős lakossággal rendelkező állam, így kiemelt szerepet játszhatnak az elnökválasztáson is, ezért a demokrata győzelem itt felértékelődik. Ha az eredmény így marad, akkor 28 demokrata, illetve 22 republikánus kormányzó lesz. Eddig a republikánusok irányítottak 28 államot.