Pár napon múlott a légi robbantássorozat sikere

Vágólapra másolva!
Terrorpánik tört ki Európában, miután kiderült, hogy merényletet terveztek brit utasszállító repülőgépek ellen. Állítólag kilenc gépet akartak felrobbantani a merénylők - hármasával egy időben -, és a merényletet akár napokon belül elkövethették volna. Nagy-Britanniában a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget, és Európa több nagyvárosában is szigorították a biztonsági intézkedéseket a repülőtereken. A hatóságok összesen 24 embert vettek őrizetbe, akiknek feltehetően közük volt a tervezett merényletekhez. Öt további gyanúsítottat állítólag még keresnek.
Vágólapra másolva!

Eközben az amerikai belbiztonsági minisztérium is a legmagasabb, terrorveszéllyel szembeni készültségi szintet léptette életbe csütörtök hajnalban a Nagy-Britanniából érkező utasszállítók fogadásánál a londoni merényletkísérletek hírére, és magas, narancsszínű készültségi fokot rendelt el minden, az Egyesült Államokba érkező vagy onnan induló járat esetében.

A hatóságok kitiltottak az amerikai utasszállítók fedélzetéről minden folyadékot, beleértve az italokat, a hajzseléket és az arcvizeket is, miután a brit rendőrség arra gyanakszik, hogy "folyékony vegyi anyagot" tartalmazó robbanószerkezettel akarták a londoni merényleteket elkövetni.

Németországban is emelték a terrorveszély elleni készültségi szintet csütörtökön. Tovább szigorították a légi közlekedés biztonságát célzó intézkedéseket. Az ország nemzetközi repülőterein, elsősorban Frankfurtban - mindenekelőtt a Nagy-Britanniába és az Egyesült Államokba tartó járatok esetében - az utasok fokozottabb átvizsgálását rendelték el. A szigorítás a járatokat is érintette, nap közben törölték a Lufthansa több mint harmincöt Nagy-Britanniába induló járatát, három gépet már a levegőből fordítottak vissza. A szigorítások az ország valamennyi repülőterén jelentős késésekhez, illetve az utasfelvételnél hatalmas sorokhoz vezettek.

Szigorították az utasok ellenőrzését minden olyan orosz repülőtéren, ahonnét Londonba indulnak, illetve onnan érkeznek járatok. Az orosz főváros legnagyobb nemzetközi repülőterének két terminálján, Seremetyevo 1-en és Seremetyevo 2-n a megszokottnál több robbanószerek felkutatására idomított kutyát állítottak szolgálatba, a domogyedovói és a vnukovói repülőtéren a fokozott figyelem az utasok kézipoggyászaira irányul. A British Airways törölte a különböző orosz városokból Londonba induló csütörtöki járatait.

Több európai légitársaság pedig leállította londoni járatait a terrorveszély miatt. Többek között a Lufthansa, az Air Berlin, az Air France, a KLM délig, illetve a kora délutáni órákig leállította valamennyi Londonból, illetve Londonba induló járatát. A brüsszeli nemzetközi repülőtéren pedig átmeneti időre törölték az összes Londonba tartó járatot.

A lengyel hatóságok pedig merényletveszély miatt lezárták a varsói repülőteret és elrendelték a légikikötőben tartózkodók evakuálását. A riadót egy gazdátlan csomag miatt váltotta ki, amelyre a terminálban bukkantak.

[origo]/MTI