Két év után találkoztak a ciprusi vezetők

Vágólapra másolva!
Két év után először találkozott egymással a ciprusi görög és török vezető. A kettéosztott sziget két fele között azt követően szakadt meg a kapcsolat, hogy a görög részen elutasították az ENSZ által kidolgozott, és a párhuzamos népszavazáson a török ciprióták által elfogadott egyesítési tervet.
Vágólapra másolva!

Mindkét fél jó hangulatúnak és őszintének értékelte azt a mindössze egy órás, az ENSZ nicosiai képviseletén tartott megbeszélést, melynek témája a korábbi konfliktusokban eltűnt mintegy kétezer ember sorsának tisztázása volt. Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök és Mehmet Ali Talat, a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke 2004 áprilisa óta nem találkoztak egymással, amikor a sziget görög részének lakói népszavazáson utasították el a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által kidolgozott, és az északi török rész által elfogadott egyesítési tervet. Az egyesülés elmaradása miatt csak a sziget görögök lakta része csatlakozott az Európai Unióhoz 2004 májusában.

A nemzetközi közösség bízik abban, hogy a két fél közötti megbeszélések enyhíthetik a ciprusi görög és török közösséget megosztó nézeteltéréseket, de a két fél de egyelőre nem állapodott meg újabb találkozásban. Diplomáciai források szerint már szervezés alatt áll egy újabb találkozó, amelyen a két közösség vezetői mellett Ibrahím Gambari, az ENSZ főtitkár-helyettese is részt venne.

Törökország 1974-ben szállta meg a sziget északi, törökök lakta részét, és csapatainak kivonását, valamint a nicosiai kormány elismerését egy ENSZ által is támogatott, a szigetet újraegyesítő béketerv elfogadásához köti; álláspontján pedig a sikertelen népszavazás után sem változtatott.

A helyzet megoldatlansága a törökök uniós ambícióit is fenyegeti, hiszen a Közösség eredetileg a török integrációs folyamat beindulásának feltételéül szabta tagállamai, így a Ciprusi Köztársaság elismerését. A végül mégis megindult csatlakozási tárgyalásokat Ciprus már az első lépésnél megvétózta. A most véget érő osztrák elnökségnek ugyan sikerült elsimítania az első csatlakozási fejezet lezárása körüli feszültségeket, a probléma azonban korántsem oldódott meg: Olli Rehn uniós bővítési biztos éppen ezért arra szólította fel a július elsejétől az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Finnországot, hogy közvetítsen a ciprusi kérdésben - akár a híres szauna diplomáciát is bevetve.