Balos latinok aggasztják Busht

Nem terroristák, nincsenek titkos atomprogramjaik, mégis komoly fejfájást okoznak a jelenlegi egyetlen szuperhatalomnak, az Egyesült Államoknak. Olyan latin-amerikai baloldali vezetőkről van szó, akik közül többen egyre radikálisabb hangot ütnek meg, ráadásul próbálnak valamifajta egységfrontba is tömörülni. Idén nyolc országban tartanak szavazást, és a baloldalnak jó esélyei vannak szinte mindenhol. A kérdés az, hogy melyik irányzat lesz uralkodó: az Hugo Chávez venezuelai elnökhöz köthető radikális vagy a Lula brazil vezető nevével fémjelzett mérsékeltebb vonal?

Michelle Bachelet

Chile első női államfője egyedül neveli 12 éves lányát, ami szokatlan egy olyan országban, ahol a szenátoroknak csupán négy százaléka nő, a válás intézményét pedig csupán tavaly vezették be. A chilei társadalmat az egyik legkonzervatívabbnak tartják. A pár napja megválasztott elnök - aki előtte öt évig egészségügyi miniszter volt - azonban úgy véli, ez változik, szerinte ezt jelzi megválasztása is. Elemzők szerint lelkesedése és személyisége varázsolta el a választókat.

Ígérete szerint folytatja 1990 óta hatalmon lévő középbal pártjának, a Concentraciónnak a politikáját, de változásokat is tervez. Ő a párt színeiben a negyedik elnök, de mindeddig a legradikálisabbnak ígérkezik. Apja a légierő tábornoka volt, aki ellenezte Pinochet 1973-as puccsát, és később börtönben halt meg. Bachelet földalatti szocialista szervezkedésekben vett részt, emiatt ő is megjárta a diktatúra börtöneit és kínzókamráit. 1975-ben külföldre menekült.

Nem véletlen tehát, hogy keményen viszonyul a börtönben ülő Augusto Pinochethez, aki a jelenlegi törvények értelmében halála esetén állami temetésben részesülhet. A számos gazdasági és más bűntettel vádolt volt diktátor könnyen lehet, hogy az ő elnöksége alatt veszti életét. Az új elnök úgy véli, bántaná a chileiek lelkiismeretét, ha állami temetésben részesítenék Pinochetet.

Azt ígéri, csökkenti a szegények és a gazdagok közötti szakadékot, a latin-amerikai gazdasági csodának is nevezett országban - a chilei gazdaság becslések szerint 5 százalékos növekedést produkált 2005-ben. Emellett tervei szerint kormányának fele-fele arányban lesznek nő- és férfitagjai.

Nestor Kirchner

Fotó: MTI

Argentínában 2003-ban nyerte meg az elnökválasztást Nestor Kirchner. A balra hajló perónista politikus a tavaly ősszel tartott parlamenti választásokon megerősítette pozícióit (az argentin szenátusba például felesége is bekerült). A svájci származású apától és horvát származású anyától született Kirchner fiatalon a radikális baloldalon álló ifjú perónisták közé tartozott, majd később csatlakozott az ugyancsak perónista Partido Justicialista párthoz.

Elnöksége előtt Santa Cruz tartomány kormányzója volt, amelyet súlyos gazdasági válságból viszonylag jól prosperáló térséggé tett a '90-es évek közepére, ahol a második legalacsonyabb lett a munkanélküliség Argentínában. Kritikusai ugyanakkor elítélték a média és a bíróságok befolyásolása miatt, illetve azért, mert úgy módosíttatta a tartományi alkotmányt, hogy korlátozás nélkül újraindulhasson a kormányzói posztért. Progresszíven állt hozzá ugyanakkor az emberi jogokhoz, ellenezte például azt, hogy Carlos Menem elnök 1990-ben amnesztiát adott a legutóbbi katonai junta vezetőinek.

Míg kormányzóként eleinte gazdaságpolitikájában és újraválasztatásában is Menemet követte, később, amikor az elnök másodszorra akarta magát újraválasztatni, már ellene fordult.

Kirchnert Argentína legsúlyosabb gazdasági válsága után 2003-ban választották elnökké - Menemmel szemben győzött úgy, hogy az előző elnök visszalépett a második fordulóra. Ekkor az ország 178 milliárd dollárnyi adósságot nyögött, a társadalom alsó rétegei jórészt alultápláltak voltak. Kevesen várták ugyan tőle, de újraszervezte a Menem által saját embereivel megtömött Argentin Legfelsőbb Bíróságot, és felfüggesztette azokat a törvényeket, amelyek büntetlenséget biztosítottak a katonai junta rémtetteiben részt vevőknek.

Gazdasági értelemben még jobban meglepte a megfigyelőket, amikor ellenállva az IMF-nek és a szabadpiaci gazdaságnak, alternatív megoldásokat keresett a Washingtoni Megegyezés helyett. Vérmérsékletét tekintve inkább a mérsékeltebb brazil Lulához áll közelebb, akivel már elnöksége elején jó kapcsolatot alakított ki. 2005. december 15-én bejelentette, hogy önkényesen felmondja az ország IMF felé fennálló tartozását, mellyel évtizedes gazdasági függőségnek vetett véget.

Luiz Inácio Lula da Silva

Forrás: EPA

2002-ben választották meg Brazília elnökének. A cipőtisztító fiúként induló, majd fémmunkásként is dolgozó Lula heves szakszervezeti vezetőből vált politikussá, és 2002-ben 40 év után ő lett az ország első baloldali elnöke. Megválasztásakor az éhezés, a korrupció és a gazdasági bajok felszámolását tette első számú céljaivá. A befektetőket mérsékeltebb centristább érveléssel és az IMF-fel való együttműködés hangoztatásával igyekezett megnyugtatni a sokak által a munkásosztály hősének tekintett Lula.

Az első hónapokban sikerült is stabilizálnia a gazdaságot, nyugdíjreformot vezetett be, és kissé megemelte a minimálbért, ugyanakkor komoly ellenállással kellett szembenéznie a mezőgazdasági reform lassúsága miatt elégedetlenkedők részéről.

"Zéró koplalás" és "Családi segély" elnevezésű programjai az éhezés visszaszorítását és a családok gazdasági támogatását célozzák. A programok ugyanakkor nem hatoltak igazán mélyre, és a kritikusok szerint Lulát és pártját megválasztásakor sokkal jobban foglalkoztatta az, hogy megszerezze a hatalmat, mint az, hogy megfelelő programot alakítson ki. Hiába az éhezésellenes - 8 millió nyomorban élő családon segítő - program, ha a javak igazi újrafelosztására nem alakítottak ki stratégiát - mondják.

Lula a dél-amerikai baloldali vezetők mérsékeltebb vonulatához tartozik, aki ugyan hazájában óvakodik attól, hogy komoly reformokat vezessen be, ám külpolitikájában nyíltan a Washingtoni Megegyezés ellen szervezkedik. Brazília vezető szerepet szerzett a dél-amerikai és más fejlődő országok, illetve a fejlett államok - különösen az USA - között folyó párbeszédben.

2005-ben komolyan megtépázta népszerűségét az általa alapított munkáspárt berkeiben kirobbant szavazatvásárlásos botrány, amelyről azt állította, nem tudott róla. Elnöksége elején figyelmeztetett: az ígért reformokat nem biztos, hogy négyéves mandátuma alatt véghez lehet vinni. Ez nem is sikerült neki, de 2006-ban kiderül, vajon kap-e még négy év esélyt erre.

Tabaré Vázquez Rosas

Fotó: MTI

A 2004-ben megválasztott Rosas 2005-ben lépett hivatalba. Az eredetileg rákgyógyásznak tanult szocialista politikus Uruguay 170 éves történetének első baloldali államfője, és az első olyan elnök, aki nem valamely "hagyományos" konzervatív - a Colorado és a Blanco (vörös és fehér) - párt jelöltje volt. Pártja, az egykori szélsőbalos gerillákat, kommunistákat és szociáldemokratákat tömörítő Széles Front (Frente Amplio) színeiben előzőleg Montevideo polgármestere, majd parlamenti képviselőként is szolgált.

Elnöki ténykedésének egyik fontos eleme az emberi jogok kérdése, 2005-ben felállított egy vizsgálócsoportot, abból a célból, hogy kutassák fel a '70-es évek katonai diktatúrája áldozatainak sírjait: számos akkoriban "eltűnt" kommunista maradványait hantolták ki. Megválasztásakor "harmadik utat" ígért a protekcionista, állam által felügyelt gazdaságpolitika és a privatizációs, szabadabb kereskedelmet lehetővé tevő között. Feladata komoly volt, a gazdaságilag nagy szomszédjaitól függő kis ország komoly válságba került az 1998-as brazil valutaleértékelés, illetve a 2001-es argentin gazdasági válság miatt. Politikájával a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint elégedettek az uruguayiak, akik megválasztásakor azt mondogatták: "adjunk neki egy esélyt, rosszabbat már úgyse tehet".

Nagy futballrajongó hírében áll, tíz éven keresztül a Club Progreso elnöke volt, amely 1989-ben uruguayi bajnoki címet szerzett.

Ballai Vince - Pethő András