Eltűnt egy afgán utasszállító

Vágólapra másolva!
Eltűnt a Kam Air afganisztáni légitársaság egyik repülőgépe. A gépen 96 utas - többségben afgán állampolgár - tartózkodott, de legalább 13 külföldi is volt rajta. A térségben nagyon rosszak az időjárási viszonyok, Kabulban hóvihar tombol, a repülőtér nem fogad járatokat.
Vágólapra másolva!

Eltűnt a Kam Air afganisztáni légitársaság egyik repülőgépe, 96 utassal és nyolc főnyi személyzettel a fedélzetén - közölte pénteken a légitársaság illetékese. Az utasok többsége afgán állampolgár volt, de rajtuk kívül hét ismeretlen nemzetiségű külföldi utas is utazott a repülőgépen, a személyzet tagjai közül pedig hatan oroszok voltak - közölte a Kam Air légitársaság igazgatója.

Az Anadolu Ajansi török hírügynökség szerint a repülőn hat török tartózkodott, akik egy Afganisztánban működő török építőipari cég alkalmazásában állnak. Egy név nélkül nyilatkozó heráti civil szervezet pedig pénteken azt közölte, hogy a gépen három, 20-30 év közötti amerikai is volt, a kabuli amerikai nagykövetség azonban még nem erősítette meg az értesülést.

A Kabul környéki repülőterek, a nemzetközi biztonsági erő és a pakisztáni légi közlekedési illetékesek nem tudnak a gép hollétéről. A járatról csütörtök este óta nincs hír - közölte Attila Kamgar, a Kam Air pénzügyi ellenőre.

Délben kellett volna leszállnia Kabulban

A gép a nyugat-afganisztáni Heratból tartott a fővárosba, Kabulba, ahová közép-európai idő szerint délben kellett volna megérkeznie. A Boing 737-es Heratban felszállt, de a Kabulban tomboló hóvihar miatt visszafordult. Később a pakisztáni Pesavar repülőterével lépett kapcsolatba, ahol megkapta a leszállási engedélyt, de ide nem érkezett meg. A gép utoljára röviddel dél előtt volt kapcsolatban a kabuli irányítótoronnyal, és utoljára Kabultól öt kilométerre keletre észlelték radaron.

Sah Mahmúd Miahel afgán belügyminiszter-helyettes szerint lehetséges, hogy a gép lezuhant, mivel nem volt annyi üzemanyaga, hogy ilyen sokáig a levegőben maradhasson. A Kam Air illetékese közölte: a NATO vezetette nemzetközi erők a főváros környékén keresik az esetleg lezuhant gép maradványait.

Az afgán elnök, Hamid Karzai nagy aggodalmát hangoztatta a repülőgép eltűnése miatt, és utasította illetékes minisztereit, hogy tegyenek meg mindent az utasszállító felkutatása érdekében - közölte pénteken az államfő szóvivője.

Erős havazás miatt zárva a reptér

Kabul repülőtere a szerda óta tartó heves havazás miatt átmenetileg nem fogad és nem indít járatokat. Télen gyakran előfordul, hogy a rossz látási viszonyok miatt Kabulba tartó járatokat pakisztáni repülőterekre irányítanak át. A légitársaság illetékesei ellenőrizték a Kabul környéki repülőtereket, ahol a gép leszállhatott volna, de a többségük azt közölte, hogy nem szállt le náluk a repülő.

A légitársaság az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erő (ISAF) segítségét kérte. Egy amerikai katonai szóvivő elmondta, hogy a gép az ISAF ellenőrzése alatt álló egyetlen repülőtéren sem szállt le. A pakisztáni légi közlekedési hatóság tájékoztatása szerint nincs tudomásuk arról, hogy a Kam Air járata csütörtök este Pesavarban vagy más pakisztáni repülőtéren leszállt volna. Attila Kamgar közölte, hogy nincs részletes utaslistája, de úgy vélte, hogy az utasok túlnyomó többségükben afgán állampolgárok voltak.

A Kam Air az első afganisztáni magán légitársaság, 2003 novemberben kezdett működni. Gépparkja egy Boeing 767-es és 727-es, egy Antonov 24-es és egy Boeing 737-es repülőből áll. Ez utóbbinak veszett nyoma. A cég több afganisztáni városba, közöttük Heratba, valamint Dubajba indít járatokat.

A legutóbbi repülőszerencsétlenség november végén történt Afganisztánban, amikor egy Casa-212 típusú kétmotoros gép zuhant le az ország középső részében. A baleset során hat amerikai állampolgár - három katona és a három fős legénység - vesztette életét.