Angela Merkel az új német kancellár

Vágólapra másolva!
Angela Merkel, a konzervatív CDU elnöke lehet Németország kancellárja. Az erről szóló döntést ugyan hivatalosan még nem jelentették be, de annyi már kiszivárgott a konzervatívok és a szociáldemokraták közötti megbeszélésekről, hogy megállapodtak: a legnépesebb frakció adhatja a kancellárt. Ez pedig a CDU CSU szövetségé. Így Merkel lesz Németország első női kancellárja. A szociáldemokraták cserébe nyolc miniszteri tárcát kapnak. Schröder várhatóan távozik a politikából.
Vágólapra másolva!

Angela Merkel (CDU) lesz Németország új kancellárja a konzervatív uniópártok (CDU/CSU) és a szociáldemokraták (SPD) között hétfőn létrejött egyezség értelmében - jelentette a ZDF televízió és a dpa hírügynökség hétfőn reggel. A televízió szerint a három párt vezetői egyetértésre jutottak abban, hogy a legerősebb parlamenti frakció adja egy esetleges nagykoalíció kancellárját, ez pedig a CDU CSU szövetségé, amelynek kancellárjelöltje Merkel.

Merkel kancellársága több szempontból is példa nélküli lesz. Egyrészt még soha nem volt női kancellárja Németországnak, másrészt olyan személy lesz a kancellár, aki Kelet-Németországban nevelkedett és lutheránus vallású létére egy nyugatnémet eredetű, katolikus gyökerű pártot vezet. Ráadásul kancellárként várhatóan egy szociáldemokrata-konzervatív nagykoalíciót vezethet majd.

A német konzervatívok és a szociáldemokraták vezetői - Angela Merkel (CDU), Edmund Stoiber (CSU), Franz Müntefering és Gerhard Schröder (mindkettő SPD) - előzőleg vasárnap éjfélig egyeztettek Berlinben a nagykoalícióról. Hétfőn délelőtt pártelnökségi üléseken ismertetik részletekbe menően, hogy milyen eredményre jutottak a tárgyalásokon, majd a testületekben lezajló vita és állásfoglalás után újból tárgyalóasztalhoz ülnek.

A ZDF szerint a szociáldemokraták - cserébe, hogy engedtek a kancellárság kérdésében - nyolc tárcát kapnak majd az új német kormányban. Ők irányítják majd a külügy-, a pénzügy-, az igazságügyi, a munkaügyi, az egészségügyi, a közlekedési, a környezetvédelmi és a fejlesztési segélyek minisztériumát, és sikerült átverniük programjuk több fontos pontját is a megbeszéléseken.

A Bundestag elnökének posztját a CDU kapta a vasárnap éjjel lezárult koalíciós alkudozásban, hétfői információk szerint Norbert Lammert a várományosa. Korábbi értesülések szerint a kancellárral és a kancellári hivatalt miniszteri rangban vezető politikussal együtt a konzervatívok is nyolc tárcát kapnának, a védelmi, a belügyi tárcát, a gazdasági és műszaki fejlesztési minisztériumot, a fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági tárcát, továbbá konzervatív politikus állna az oktatással és kutatással, valamint a családügyekkel foglalkozó minisztériumok élén.

Értesülések szerint a szociáldemokrata Peter Struck lehet az új külügyminiszter és alkancellár, a kereszténydemokrata Wolfgang Schauble pedig a belügyminiszter.

A ZDF úgy tudja, hogy az SPD elnöksége ugyan jóváhagyta az alkudozás eredményét, de a hangulat nem volt jó. Értesülések szerint az elnökségi ülésen nem esett szó Schröder jövőjéről. Stoiber CSU-elnök arra számít, hogy Schröder távozik a politikai színpadról, a kormányból, s hasonló értesülésekkel rendelkezett hétfőn a Passauer Neue Presse című lap is. Wolfgang Clement gazdasági miniszter visszavonulását jelezte, Stoiber pedig azt, hogy vállalná a műszaki-technológiai fejlesztési területtel kibővülő-átalakuló gazdasági tárca vezetését.

Az, hogy ki legyen a kancellár, már közvetlenül a szeptember 18-i választásokat követően felmerült. A CDU/CSU konzervatív pártszövetség ugyanis nyert a szociáldemokrata SPD előtt, de nem akkora előnnyel (négyel több képviselőjük van mint az SPD-nek), hogy kormányt tudott volna alakítani egyedül vagy koalícióban. Lehetőségként a nagykoalíció merült fel, a két fél között, ám az ezt célzó puhatolózó tárgyalásokat sokáig beárnyékolta, hogy Gerhardt Schröder, az SPD hivatalban lévő kancellárja magának követelte a posztot. Ebbe azonban a konzervatívok nem egyeztek bele, mondván, hogy a győzelmet ők szerezték meg. Schröder végül a múlt héten engedett, és bejelentette, hogy már nem ragaszkodik feltétlenül a kancellársághoz.

MTI/[origo]