Németország új parlamentet választ

Vágólapra másolva!
Vasárnap tartják Németországban az előre hozott parlamenti választásokat. A közel 62 millió választásra jogosult szavazó az új összetételű Szövetségi Gyűlést, avagy parlamenti alsóházat választja meg. A szavazás kimenetele nemcsak Németország, hanem az Európai Unió szempontjából is meghatározó. Egyelőre nem tudni, mekkora a részvételi arány.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Gerhard Schröder és felesége leadja voksát

Szinte az utolsó percig kampányoltak a német pártok a választók, köztük körülbelül tízmillió bizonytalan szavazó kegyeiért. Megszegték azt az íratlan szabályt, hogy közvetlenül a szavazás előtt már nem folytatnak kampányt. Mind Gerhard Schröder szociáldemokrata (SPD) kancellár, mind Angela Merkel, a konzervatív pártok (CDU/CSU) közös kancellárjelöltje szombaton a legnépesebb német tartományt, Észak-Rajna-Vesztfáliát választotta utolsó fellépésének színhelyéül, illetve Schröder ráadásként a Hessen tartománybeli Frankfurtban is mondott még beszédet.

Schröder Recklinghausenben tízezer ember előtt arra szólított fel, hogy még a nagyszülőket is hozzák el a szavazni, "de csak akkor, ha az SPD-re voksolnak". A kancellár védelmébe vette külpolitikáját, az iraki háború ellenzését és a szoros kapcsolatok ápolását Franciaországgal és Oroszországgal. Védelmezte megszorító reformjait, és bírálta a győzelemre törő ellenzék adó- és foglalkoztatás-politikai elképzeléseit. A konzervatívok például tovább lazítanák a felmondásvédelmi szabályokat.

Angela Merkel Bonnban ötezer fős hallgatóság előtt azt mondta, hogy a változásra kell szavazni, mert ettől függ Németország jövője. Merkel a gazdasági növekedésben látja mindennek a kulcsát, hangsúlyozva, hogy Németországban szociáldemokrata kormányzás idején lépte túl a munkanélküliek száma az ötmilliót. Ez az év elején történt, amikor elkezdték a szociális segélyből élőket is a tartósan munka nélkül levők közé számítani.