Felfüggesztett járt a zuhanó gépről érkezett kamu sms miatt

Vágólapra másolva!
Noha igen megrázta a kollégái és utasainak néhány nappal ezelőtti elvesztése, nem tartanak a repüléstől a Helios légitársaság munkatársai - mondta a cég egyik magyar légikísérője. Elmondása szerint az indulás előtt még minden rendben volt, és vélhetően a balszerencsés véletlenek sorozata okozhatta a hétvégén 121 emberrel a fedélzetén lezuhant gépük tragédiáját. A férfi, aki azt állította, hogy kapott egy sms-t a gépen tartózkodó hozzátartozójától, fél év felfüggesztett börtönt kapott.
Vágólapra másolva!

Hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Görögországban egy férfit, aki hamis sms-hírt tett közzé a hét végén szerencsétlenül járt ciprusi repülőgéppel kapcsolatban. A férfit a hatóságok félrevezetése miatt ítélték el. Azt állította ugyanis, hogy kapott egy sms-t a Helios Airways ciprusi légitársaság gépén utazó unokatestvérétől.

"Fázunk. A pilótának elkékült az arca. Meghalunk. Isten veled" - ez volt a közzétett szöveg, amely bejárta a világot. A görög hatóságok azonban kezdettől fogva kételkedtek az üzenet valódiságában. Az ANA görög hírügynökség beszámolója szerint a vádlott felesége azzal védekezett, hogy férje izomsorvadásban szenved, és pszichológiailag is megviseli lányuk súlyos betegsége.