A Külügyminisztérium tudomása szerint nem tartózkodott magyar állampolgár a katasztrófa által sújtott indonéziai területen - közölte László Boglár kormányszóvivő kedden. Hozzátette: kérik a térségben tartózkodó magyar turistákat, regisztráltassák magukat annak érdekében, hogy egy esetleges evakuálás alkalmával elérhetőek legyenek. A Külügyminisztérium pedig azt tanácsolja, hogy az Indonéziába indulók egyelőre ne utazzanak Szumátra északi részére, se pedig Nias szigetére.
Tizenkét fős kutató-mentő csoport indul útnak kedden két mentőkutyával a földrengés sújtotta Indonéziába - közölte Pavelcze László, a Magyar Speciális Mentők vezetője. A kutató-mentő munkára a jakartai kormánytól kaptak a felkérést. Pavelcze László elmondta: egyelőre nem tudják, pontosan hol végzik majd a várhatóan hét-tíz napos munkát, a helyszínről megérkezésük után kapnak tájékoztatást.