Julia Tyimosenko lett az ukrán miniszterelnök

Vágólapra másolva!
Noha korábban sokan kételkedtek abban, hogy többséget kap az ukrán parlamentben Julia Tyimosenko, elsöprő arányban választották meg miniszterelnöknek. A Nyugat-barát politikusnak nagy szerepe volt a hatalomváltás kikényszerítésében.
Vágólapra másolva!

Az ukrán elnök által jelölt Tyimosenko nagyon népszerű a fővárosban és az ország nyugati részében, azonban az oroszok lakta keleti régiókban ki nem állhatják. Mindenesetre a Kyiv Poston szereplő, reprezentatívnak nem nevezhető szavazás szerint a válaszadók többsége (közel 70 százalékuk) jó ötletnek tartja, hogy Tyimosenkót jelölte Viktor Juscsenko kormányfőnek, míg csak 12 százalékuk vélekedik ezzel ellentétesen.

A múlt év végi ukrán elnökválasztás megismétléséért tartott tüntetések a megfigyelők szerint jelentős részben Julia Tyimosenkónak köszönhetően vezettek sikerre. Ő javasolta a tüntetőknek, hogy vegyék blokád alá a kormányépületeket, hogy sztrájkoljanak, amíg meg nem semmisítik a választási eredményeket. Céljukat elérték, új választásokat írtak ki végül, amelynek révén az addigi ellenzék átvette a hatalmat. A politikust a "forradalom istennőjének" is nevezték azokban a hetekben.

Fotó:EPA
Fotó:EPA

A 45 éves Julia Tyimosenko kormányfői kinevezésével elért pályája eddigi csúcsára. Korábban volt már miniszterelnök-helyettes, és volt börtönben is, pontosabban vizsgálati fogságban. A rendszerváltás után energiaimporttal foglalkozó céget vezetett férjével, majd az államigazgatásban helyezkedett el, ahol hasonló területet irányított. Nagy vagyonra tett szert, nem egészen világos körülmények között. Amikor Juscsenko kormányfő volt 1999-ben, ő lett a helyettese. Reformjai révén megtisztította a visszaélésektől az energiaszektort, bevezette a piaci verseny elveit, és megtiltotta a barterezéseket. Ennek köszönhetően mintegy 2 milliárd dollárt juttatott az államkasszába. A fekete jövedelmeiktől megfosztott, elnöki körökben mozgó oligarchák azonban elérték Kucsma elnöknél, hogy 2000 januárjában menessze Tyimosenkót a kormányból. Azóta ádáz ellensége a most leköszönt Kucsma elnöknek.

Tyimosenko útja a politika csúcsáról a fogdába vezetett, ahol hat hetet kellett eltöltenie. A kijevi bíróság azonban megsemmisítette az ügyészség vádjait, és kiengedték. Tyimosenkóék szerint letartóztatása politikai okokból történt. A vádhoz a muníciót Oroszországból kapta az ügyészség. Ott egy magas rangú katonai vezetőt tartóztattak le vesztegetés miatt, a moszkvaiak szerint Tyimosenko szervezte a megvesztegetést. Az orosz katonai főügyészség még az ukrán tüntetések ideje alatt megerősítette, hogy továbbra is vádolja a három és fél évvel ezelőtti ügyben. A megfigyelők szerint ez nem volt véletlen: Putyin orosz elnök szerette volna meggyengíteni az ukrán ellenzéket, hogy az addigi oroszbarát ukrán politika ne változzon. Az orosz főügyészség nemrégiben újból megerősítette, hogy a körözés ellene továbbra is érvényben van, hiába jelölték a miniszterelnöki posztra.

Tyimosenko nem titkolja, hogy szívesen lenne majd egyszer ukrán elnök. A honlapján lehet szavazni arra, hogy milyen poszton látnák szívesen. Az elnöki poszt (a kormányfői mellett) kapta a legtöbb voksot.