Teljesen átszabta csapatát Bush

Vágólapra másolva!
Bush elnök újraválasztása után radikális átalakítást hajtott végre csapatában. Bush a tizenötből kilenc tárca élén cserélte le a minisztert. Az elnök legbelső bizalmi embereit vette elő, olyan politikusokat, akik jobban függnek tőle, mint első ciklusának miniszterei. Bush azt várja új embereitől, hogy vigyék végig azokat a programokat, amelyeket az előző négy évben nem sikerült végrehajtani. Az átalakítás során olyan megingathatatlannak tűnő nagy nevek távoztak a tárcák éléről, John Ashcroft igazságügyminiszter vagy Tom Ridge belbiztonsági miniszter.
Vágólapra másolva!

Jim Nicholson, veteránügyek

Jim Nicholson a republikánus párt egyik erős embere kapta meg a veteránügyek területét. A tárca vezetőjeként feladata a veteránok gondozásának szervezése valamint családjaik támogatása lesz.

Forrás: [origo]
Nichols maga is veterán

Nicholson maga is veterán: nyolc éven keresztül volt ejtőernyős, majd ranger. Megjárta Vietnamot, ahol szolgálataiért bronzcsillagot kapott. Huszonkét éven keresztül volt tartalékos, végül tábornokként szerelt le a hadseregtől.

Ezt követően jogászként kereste a kenyerét, majd ingatlanfejlesztési cégeknél dolgozott Coloradóban. Itt kezdődött politikai karrierje: először 1986-ban küldték a Republikánus Nemzeti Bizottságba. Hat éven keresztül volt Colorado küldötte, majd a bizottság elnökhelyettesévé, végül 1997-ben elnökévé nevezték ki.

Katolikusként igen magas egyházi körökben mozog: 1999-ben a Máltai Lovagrendbe is felvették, amely az egyik legnagyobb katolikus kitüntetésnek számít. 2001-ben Bush elnök az USA vatikáni nagykövetének nevezte ki. Ezt a tisztet töltötte be december 9-ig amikor az elnök hazahívta, hogy rábízza a veteránügyeket.

Nicholson Anthony Princinpit váltja fel a veteránügyek igazgatásában. Principi lemondásáig csak megbízott miniszter volt, Bush erre a posztra eddig nem állított teljes miniszteri jogkörrel felruházott embert. Az iraki háborúval azonban újra jelentős figyelem irányul a háborút megjárt amerikaiak segítő minisztérium munkájára, Bush ezért választott egy köztiszteletnek örvendő volt katonát a posztra.

Margaret Spellings, oktatásügy

Forrás: [origo]
Spellingset Texasból hozta Bush

Bush elnök texasi emberei közül választott új oktatási minisztert. Margaret Spellings szintén Texasi születésű, egyetemet Houstonban végzett 1979-ben. Texasi kormányzósága idején Bush oktatási tanácsadója volt, majd az elnök 1994-es kormányzói kampányának vezetője. Ezt követően a Texasi Iskolák Tanácsának elnökévé választották.

Elnökké választása után Bush a Fehér Házban is igényt tartott Spellings munkájára, belpolitikai, ezen belül oktatásügyi tanácsadó lett. Ő dolgozta ki az "Egy gyerek se maradjon le" programot, amely a Bush-kormányzat oktatásügyi direktíváit tartalmazza. Spellings a szintén texasi Rod Paige-t váltja az oktatásügyi tárca élén.

Michael Leavitt, egészségügy

Forrás: [origo]
Leavitt Utah kormányzója volt

Bush Michael Leavittet kérte fel az egészségügyi tárca élére. Leavitt, Utah Állam kormányzója volt. Korábban a szövetségi Környezetvédelmi Hivatal tisztviselőjeként dolgozott. Utahban biztosítócége van, illetve a helyi egyetemi tanács elnöke, majd a kormányzói tanács tagja lett. Innen küzdötte fel magát a kormányzóságig.

Bush valószínűleg azért helyettesíti vele Tommy Thompsont, mert a volt wisconsini kormányzó egészségügyi miniszterként nem tudta szövetségi szintre átültetni államában sikeresen alkalmazott egészségügyi programját.

Mike Johanns, földművelésügy

Forrás: [origo]
Johanns farmerállam kormányzója

Mike Johanns egy jellegzetes farmerállam, Nebraska kormányzójaként kapta a megbízást, hogy irányítsa az USA földművelésügyi minisztériumát. Johanns egy nebraskai tejgazdaságban nőtt fel. Egyetemi évei után a hetvenes években Nebraska legfőbb bírájának titkára volt, innen indult meg fölfelé a ranglétrán.

A nyolcvanas években ügyvédként praktizált, majd megindult politikai karrierje. 1989-ben az állam fővárosa, Lincoln önkormányzati testületébe választották, 1992-ben a város polgármestere lett. 1998-ban Nebraska állam kormányzója lett. Nebraska történetében négy évtized óta Johanns személyében választottak először újra republikánus kormányzót. Johanns Ann M. Venemant váltja a tárca élén.

Ballai Vince - Szabó Gergely