Az MSZP szerint Kovács visszatér a kaptafához

2004.08.12. 15:18

Az energetikai ügyekért felel majd Kovács László külügyminiszter a november 1-jétől összeülő Európai Bizottságban. Balázs Péter jelenlegi magyar EU-biztos az egyik legtöbb uniós forrást kezelő regionális területtel foglalkozott. Az MSZP szerint Kovácsnak fekszik majd a terület, mert vegyipari technikumban érettségizett, és a ´60-as években vegyésztechnikusként dolgozott.

 

Kovács László külügyminiszter, Magyarország leendő EU-biztosa az energetikai ügyekért felel majd a testületben. Balázs Péter jelenlegi magyar EU-biztos a regionális politikával foglalkozik. Ez az egyik legfontosabb biztosi poszt, hiszen az uniós források nagy részét regionális támogatások formájában osztják el. A regionális ügyeket ezentúl a lengyel EU-biztos intézi majd.

Kovács jövőbeni feladatát jelenleg Loyola de Palacio, az EB spanyol alelnöke látja el. Palacio feladatköre azonban jóval szélesebb, mint amit Kovács átvesz majd, mert ő az energetikai ügyek mellett áruszállítási kérdésekkel is foglalkozott, és az Európai Parlamenttel való kapcsolattartást is intézte. Az Európai Unió 2004-es költségvetése 211 000 millió euró volt. Ebből energetikai ügyekre 108 milliót különítettek el, ami a teljes költségvetés alig több mint 5 százaléka.

José Manuel Durao Barroso, a november 1-jén munkába álló új Európai Bizottság (EB) kijelölt elnöke csütörtökön ismertette, hogy a bizottság tagjai milyen feladatokat látnak majd el. Hollandia kapja a versenypolitikáért felelős, Nagy-Britannia a kereskedelmi, Franciaország a szállítási, Írország a belső piac ügyeiért felelős, Olaszország az igazságügyi biztosi helyet az új EB-ben.

Az új EB-ben összesen öt alelnök dolgozik majd. Margot Wallström, a jelenlegi EB környezetvédelmi kérdésekért felelős tagja az új bizottság intézményi kérdésekért és kommunikációs stratégiáért felelős egyik alelnöke lesz. Feladata lesz az Európai Parlamenttel, az Európai Tanáccsal és a nemzeti parlamentekkel való kapcsolattartás is. Günter Verheugen, az Európai Bizottság bővítési kérdésekért felelős német tagja szintén alelnök lesz, egyúttal vállalati és ipari ügyekkel foglalkozik majd. A francia Jacques Barrot a közlekedésért felel. Rocco Buttiglione olasz biztosé lettek az igazságüggyel kapcsolatos és a belügyi kérdések. Siim Kallas észt biztos pedig a közigazgatási reformért lesz felelős.

A luxemburgi Viviane Reding az információs társadalom és média területéért felelős biztos lett, a görög Stavros Dimas a környezetvédelemmel foglalkozik majd, a spanyol Joaquuin Almunia a gazdasági és pénzügyi terület felelőse lett. A lengyel Danuta Hübner kapta a regionális politika területét, a máltai Joe Borg a halászatot, a litván Dalia Grybauskaite a költségvetésért felelős biztos lett, a szlovén Janez Potocnik a tudományos kérdésekért felel, a szlovák Jan Figelt az oktatásért és a kultúráért felelős biztosnak nevezték ki. A ciprusi Markos Kyprianou az egészségügyért, a finn Olli Rehn a bővítésért felel, a belga Louis Michel a humanitárius segélyek elosztását felügyeli, a német Neelie Kroes a versenypiacért felel, a dán Mariann Fischer Boel a mezőgazdaság területét kapta, az osztrák Benita Ferrero-Waldner a külkapcsolatokért lesz felelős, az ír Charlie McCreevy a belső piacért felelős biztos, a cseh Vladimir Spidla az esélyegyenlőség és a szociális kérdések területét kapta, a brit Peter Mandelson a kereskedelemmel foglalkozik, míg a lett Ingrida Udne kapta az adóügyeket.

A kormánypártok augusztus elején döntöttek úgy, hogy Kovács László jelenlegi külügyminisztert jelölik új magyar EU-biztosnak. Kovács így november 1-jétől távozik a külügyminiszteri székből.

"Üdvözlöm, hogy az uniós tagországok gazdasági fejlődése szempontjából az egyik legfontosabb tárcát bízza a magyar biztosra José Manuel Durao Barroso kijelölt bizottsági elnök" - fogalmazott a Kormányszóvivő Iroda közleménye szerint Medgyessy Péter miniszterelnök, miután értesült róla, hogy Kovács László az energetikai ügyekért felel majd az új Európai Bizottságban. Az, hogy a november elején hivatalba lépő testületben először jelenik meg önálló feladatként az energetikai és nukleáris politika, jelzi a terület felértékelődését az elkövetkező években - tette hozzá a miniszterelnök. "Megtisztelő és egyben nehéz feladatot kapott tehát Kovács László külügyminiszter, amelyhez gratulálok és egyben kívánom, hogy a diplomáciai munkában megszerzett több évtizedes tapasztalatát sikerrel kamatoztassa ezen a stratégiai területen" - áll a közleményben.

 

Az Európai Unió energetikai ügyekért felelős biztosi posztja "egyike a legfontosabb tárcáknak" - mondta Kósáné Kovács Magda, az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-nek."Mi korábban arra gondoltunk, hogy esetleg Kovács László tovább viszi a regionális tárcát, ez is igazán (...) kitüntetésszámba menő döntés lett volna, de ugyanilyen az energetikai is" - jelentette ki a politikus. Megjegyezte: Kovács László pályakezdésétől egyáltalán nem idegen a poszt, mivel 1957-ben a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban érettségizett, majd 1957 és 1966 között vegyésztechnikusként dolgozott. "Egészen biztos vagyok abban, hogy erről ő Barosso elnökkel megállapodott" - közölte Kósáné Kovács Magda.

 

A szocialista frakció örömmel fogadja, hogy Kovács László a legfontosabb területek egyikét kapta meg az Európai Bizottságban, és ezt az iránta meglévő politikai bizalom jelének tekinti - áll Lendvai Ildikó frakcióvezető közleményében.

 

"Kétségkívül fontos lett volna a regionális politika, de az energetika is fontos terület, Magyarország számára is" - mondta az [origo]-nak Szent-Iványi István, az SZDSZ egyik EP-képviselője. "Ide tartozik például a nukleárisenergia-biztonság, a megújuló energiaforrások. Mi sem vagyunk energiában gazdag ország" - jegyezte meg. Hozzátette: soha nem ígérték, hogy továbbra is Magyarországé lesz a regionális politika területe, bár a magyarok ebben reménykedtek. "A regionális politika és a mezőgazdaság a két legnagyobb terület, de egyik sem jelentett volna több pénzt, legfeljebb több információt" - közölte Szent-Iványi. Arra a felvetésre, miszerint Kovács László eddig sosem foglalkozott energetikai kérdésekkel, a szabad demokrata politikus azt mondta: "Kovács nem energetikus, de az EU-biztosok legtöbbje politikus, aki miniszterelnök vagy külügyminiszter volt, tehát nem specializálódtak egy-egy konkrét területre". Megjegyezte: minden azon múlik, hogy Kovács gyorsan fel tudjon állítani egy jó stábot maga körül.

 

"Az MDF üdvözli, hogy Kovács László külügyminiszter az energetikai feladatokkal foglalkozik majd az új Európai Bizottságban"- mondta Katona Kálmán, az MDF elnökségi tagja. "Az energetika az európai gazdaság elkövetkezendő éveiben az egyik legfontosabb ágazat lesz. A területen nagyon nagy átalakulások zajlanak. Az MDF ezért üdvözli, hogy magyar energetikai biztosa lesz az Európai Uniónak" - közölte. Az MDF azt várja a magyar biztostól, hogy mindenekelőtt a szabályozott árakért, az ellátás biztonságáért, illetve az energiatermelés területén a környezetbarát technológiákért tevékenykedjen.

 

"Az energetika nagyon fontos, dinamikusan fejlődő terület. Mégis úgy látjuk: beigazolódott a Fidesz gyanúja, miszerint Medgyessy Péter rossz döntést hozott, amikor nem a Magyarország számára fontos szakterületekhez keresett embert. Kovács Lászlónak ugyanis nincs megfelelő szakmai háttere e téren" - mondta az [origo]-nak Szájer József, a Fidesz EP-képviselője. Megjegyezte azt is, hogy a regionális politikához képest visszalépést jelent az energetika területe. "A lengyelek és a spanyolok nagyon küzdöttek ezért a területért. Nem lett volna szabad elszalasztani a lehetőséget, mert látható volt, hogy Balázs Péter (az eddigi EU-biztos - a szerk.) rövid idő alatt tekintélyt vívott ki" - tette hozzá az ellenzéki politikus., aki szerint Kovácsnak nagyon nehéz dolga lesz a biztosok meghallgatásán is. "Azok részéről, akik ismerik ezt a területet, még egy felkészült szakember számára is izzasztó kérdések várhatók. Magyarország számára presztízsveszteség lenne, ha Kovács László nem mutatkozik elég felkészültnek" - tette hozzá Szájer.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK