Vágólapra másolva!
A hétfő hajnali adatok szerint több mint 14 000 halálos áldozata van szerte Délkelet-Ázsiában azoknak a szökőáraknak, amelyek az indonéziai Szumátrán történt hatalmas erejű földrengésnek a következményei. Több százan eltűntek, és több százezer embert kitelepítenek a természeti katasztrófa sújtotta területekről. Több helyen szükségállapotot hirdettek és nemzetközi segítséget kértek. Magyar áldozatokról eddig nem érkezett hír, a térségben tartózkodó magyar turisták a legfrissebb információk szerint jól vannak.
Vágólapra másolva!

Több száz méteren át sodródtunk, igyekezve elkerülni, hogy beleütközzünk a víz által vitt hűtőszekrényekbe, motorokba és autókba - mondta el a BBC egyik újságírója, aki a Sri Lanka déli részén lévő Unavatuna településen volt a szumátrai földrengés okozta szökőár idején.

Helyi idő szerint 10 óra felé lehetett, az ágyban voltunk még, amikor kívülről kiáltásokat hallottunk - számolt be a történtekről Roland Buerk. Aztán az ajtón víz ömlött be és néhány másodperc alatt az ablak magasságáig emelkedett."

Kirohantunk a szobából, de a víz hamarosan a mellünkig ért. Elhagytuk a szállodát, ám odakint zúduló vízáramlások sodortak el mindent. Először egy fára mászva kerestünk menedéket, de néhány perc múlva a fa a vízbe dőlt. Több száz méteren át sodródtunk, igyekezve elkerülni, hogy beleütközzünk a víz által vitt hűtőszekrényekbe, motorokba és autókba.

Végül, amikor már vagy 300 méterre elsodort befelé a szárazföldre a víz, sikerült elkapnunk egy pillért, belékapaszkodtunk, és a víz szintje csökkenni kezdett - mondta el megmenekülésének történetét a brit újságíró. A károk hihetetlenek - folytatta a beszámolót. A fák ágai között autók akadtak fenn, másutt épületek omlottak össze. Hozzáfűzte azonban, hogy onnan, ahol van, nem lehet képet alkotni a halottak számáról.

A vasárnapi indonéziai földrengést követő, Dél-Ázsia több országát érintő szökőár az eddigi jelentések szerint Sri Lankában végezte a legnagyobb pusztítást, több mint háromezerre becsülik csak ott a halottak számát.

"A falu egy kis részében eddig három holttestet láttam: egy idős és egy fiatal Sri Lanka-i nőét és egy ötéves forma nyugati gyerekét. Nincs mentőszolgálat, az égen nem köröznek helikopterek. Mindenkinek magának kell mentenie a bőrét. Egyesek megpróbálnak behatolni a házakba, hogy mentsék a bent rekedteket" - mondta Roland Buerk.

Az emberek többsége a magaslatokra menekült, újabb szökőártól tartva. Vannak híresztelések arról, hogy újabb szökőár érkezhet és az emberek megpróbálnak feljutni a dombokra. Egyelőre orvosnak, egészségügyi segítségnek nyoma sincs. Negyedórája segélyfelhívást adtak ki, mert egy férfi pulzusa egyre gyengébb, de nem jelentkezett orvos - hangzott a BBC újságírójának drámai helyszíni jelentése.