Újabb tömegsírt találtak Irakban

Vágólapra másolva!
Tömegsírt találtak hétfőn az észak-iraki Kirkuk közelében, amelyben mintegy ötven holttest volt. A napokban már találtak egy másik tömegsírt a térségben, amelybe közel ötszáz holttestet temettek.
Vágólapra másolva!

A sírt irakiak találták meg, akik értesítették az amerikai haderőt - közölte egy katonai szóvivő. A katonák lezárták az övezetet. Becslésük szerint közel ötven holttestet temettek a tömegsírba - közölte Robert Cowens őrmester újságírókkal.

December 13-án egy másik tömegsírt találtak Szulemaníja kurd város közelében, amelybe közel ötszáz holttestet - közöttük nőket és gyermekeket - temettek.

A szövetségesek márciusban 259 tömegsírt számoltak össze Irakban, amelyekben mintegy 300 000, a Baasz párt vezette rezsim áldozata, illetve a Szaddám Huszein megbuktatott diktátor 1979-ben történt hatalomra kerülése után indított háborúk során elesettek holtteste volt. Az előző rendszer áldozatainak pontos száma továbbra sem ismert, egyes becslések szerint több mint egymillió embert gyilkoltak meg.