"Nem az a kérdés, ki szenvedett többet" - Interjú egy dakota törzsfőnökkel

Vágólapra másolva!
Phil Lane észak-amerikai indián vezető, a jankton dakota törzs egyik főnöke tartott előadást Budapesten. Lane, számos nemzetközi díj és elismerés birtokosa, a Négy Világ Nemzetközi Intézet (Four Worlds International Institute) vezetőjeként járja a világot, hogy az őslakos kultúrák talpra állását segítse. Az [origo]-nak a megbocsátás fontosságáról, az emberiség előtt álló kihívásokról beszélt.
Vágólapra másolva!

Hogyan lehet megbirkózni a pusztítás örökségével indián és fehér részről?

Mindnyájunknak el kell engednünk a múltat. Ki kell lépnünk az egészségtelen múltból egy egészségesebb jövőbe. Ami történt, megtörtént. Ez nem azt jelenti, hogy eltemetjük az érzelmeinket. Ehelyett amilyen gyorsan csak tudjuk, meg kell gyógyítanunk az érzelmeinket. Azzal, hogy a felszínre hozzuk, az emberek elé tárjuk őket. Az őslakosok jövendölései szerint ez után a hosszú tél után megszerezzük a lelki erőt: a szeretetet és a bölcsességet, hogy meggyógyítsuk magunkat és az egész világot. Ha nem tudok megbocsátani magamnak és másoknak, hogyan taníthatnálak arra, hogy bocsáss meg magadnak, és másoknak?

Ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy a világot járva a megbocsátást hirdetve próbálja segíteni és öntudatra ébreszteni a kisebbségbe szorult őslakos kultúrákat?

Arra kell rájönnöm, hogy a szenvedésem közös minden más emberi lény szenvedésével. Nem az a kérdés, ki szenvedett többet, hanem az, hogy hogyan vetünk véget a szenvedésnek. A Négy Világ Nemzetközi Intézetnél ezzel foglalkozunk. A Négy Világ szerint az emberi család nagy átalakuláson megy keresztül. Mi támogatni akarjuk ezt az átalakulást, amivel csak tudjuk, legyen szó kutatásról, tanácsadásról, információk megosztásáról, tájékoztatásról vagy hasonló kezdeményezésekről.

Napjainkban - még ha ennek híre Európába nem jut is el - az amerikai őslakos kultúrák reneszánsza zajlik egyes indián rezervátumokban. Az indiánok gazdaságilag is egyre erősebbek: kaszinókat nyitnak, vagy visszatérnek azon technológiák mondernizált formáihoz, amelyek a fehérek megjelenése előtt biztosította a törzsek megélhetését. Milyen szerepe van ebben az önök szervezetének?

Forrás: [origo]
"Amin most dolgozunk, az újraegyesítés"

Az egyik kezdeményezésünk neve a kondor és a sas újraegyesítése. Kolumbusz és az európai törzsek előtt mi, amerikaiak kölcsönös támogatást nyújtottunk egymásnak, kereskedelmi útvonalaink behálózták a földrészt. Amin most dolgozunk, az újraegyesítés. A kondor Délt jelképezi, a sas az északi embereket. Újraegyesítés, mert korábban már létezett az egység, amelyet - ahogy a jövendöléseink is megmondták - majdnem teljesen megsemmisítettek a hosszú tél folyamán.

De ha visszatér, egyesíti az emberi család azon tagjait, akik harmonikus és igazságos világot akarnak. Ez a tapasztalat, ez a kín, fájdalom és szenvedés figyelmezteti az embereket. Az emberek többsége nem értené meg azt, hogy miről beszélünk ennél az asztalnál. De húsz évvel ezelőtt senki sem értette volna.

Kommunikálunk az emberekkel, és egyre nyilvánvalóbb, hogy sokkal tudatosabb állapot felé tartunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy megbirkózhassunk az anyagiakkal. Még több materializmus nem győzheti le a materializmust. Csak akkor kerekedhetünk fölül, ha az anyagiakból nyert energiát szellemi fejlődésünkre fordítjuk. Ha szellemileg teljesen kifejlődünk, gazdasági képességeinket is kiterjeszthetjük. Ha szellemileg tisztában vagy azzal, mit szeretnél csinálni, ha követed ezt a szellemet, eléred a célod, ugyanakkor pénzt is keresel vele. Jobb és jobb leszel abban, amit csinálsz. Ha szereted és akarod.

Ennek a szellemi újjáéledésnek a jele az is, hogy a törzse, a jankton dakota harcot indított azért, hogy visszaszerezze Pipestone-t, azt a területet, ahonnan a békepipák kőfejéhez szükséges követ gyűjtötték korábban. A területet Nemzeti Emlékhellyé nyilvánította a szövetségi kormány. Elégedett a döntéssel?

Az a dakota nemzet földje. A mi földünk. Tovább folytatódik az akció, hogy visszaszerezzük a területet. De a legfontosabbat biztosítottuk: azt, hogy ez a föld megmaradjon az őslakosok számára. Nem csak magunknak, bárkinek, aki pipakőért megy oda. Nem önző tett volt. Azért cselekedtünk, hogy minden törzs, amely odamegy, megkaphassa a pipakövét.

Világszerte futnak őslakosokat segítő projektjeik. Amerikához hasonlóan máshol is újraéledőben vannak az őslakos kultúrák?

Ezek a kibontakozó mozgalmak láthatatlanok a kormányok és sok multinacionális cég médiapolitikája miatt. A valóság azonban az, hogy ez a rendszer mélyreható változáson megy keresztül. Korunk sok gazdasági vágya a jövőből visszatekintve egyszerűen megvalósíthatatlannak tűnik majd. Az energiát inkább egy pozitív jövő felépítésébe kellene áramoltatni.

Szabó Gergely