ENSZ-főtitkár lenne Clinton

Vágólapra másolva!
Állítólag az ENSZ főtitkári posztjára pályázik Bill Clinton volt amerikai elnök. Clinton Kofi Annan jelenlegi főtitkár mandátumának lejártával, 2006-ban jelöltetné magát a tisztségre.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ főtitkári posztjára pályázna Bill Clinton volt amerikai elnök. Erről Clinton egyik közeli ismerőse, egy vezető ENSZ-tisztviselő számolt be. Mint közölte, a volt elnököt Kofi Annan jelenlegi főtitkár mandátumának lejártával, 2006-ban jelölnék a posztra - jelentette a KFMB amerikai televízió honlapja.

Clinton jelölését megfigyelők szerint sok ENSZ-tagállam támogatná, főleg a harmadik világ országai. Eddig még soha nem volt amerikai vezetője a világszervezetnek.

A jelölést az Egyesült Államok kormányának is jóvá kell hagynia, ez azonban nagyban függ a november 2-i elnökválasztás kimenetelétől. Clinton maga nem kommentálta a felröppent híreket.