Spanyol elnöke lett az Európai Parlamentnek

Vágólapra másolva!
Kedden kezdte háromnapos alakuló ülésszakát az újonnan megválasztott Európai Parlament. Az első napon már megválasztották a parlament elnökét a spanyol Josep Borrell személyében, és hamarosan várhatóan megerősítik az Európai Bizottság elnökének, Jose Manuel Durao Barrosónak a kinevezését is. Közben kiderült: a szocialista Fazakas Szabolcsot bizottsági elnöknek javasolta az EP szocialista frakciója.
Vágólapra másolva!

Pénteken derül ki, elfoglalhatja-e az EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának elnöki posztját Fazakas Szabolcs, amelyre az EP szocialista frakciója javasolta a magyar politikust. Pénteken a bizottság ülésén szavazással döntenek kinevezésének megerősítéséről. A szocialista párti magyar képviselő ezzel az egyetlen olyan posztot foglalhatja el, amelyet Magyarországnak ajánlott fel a számára biztosított hét bizottsági elnökség közül a szocialista frakció, sőt a frakción belül Fazakas lesz az egyetlen, újonnan csatlakozó országból kikerült bizottsági elnök.

A Költségvetési Ellenőrzési Bizottság ellenőrzi az Unió teljes költségvetését, elnöke a többi bizottsági elnökhöz hasonlóan részt vesz az Európai Parlament egyik csúcsszervének, a Bizottsági Elnökök Tanácsának rendszeres ülésein - tudatta az MSZP Európai Parlamenti Delegációjának sajtóosztálya.