Meztelen női foglyokat is fotóztak a katonák

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek az iraki foglyok megalázásában tevékeny szerepet játszó amerikai katonanő ellen. Egy másik katonanő nyilatkozata szerint a katonai rendőrök feletteseiktől azt a parancsot kapták:  "mutassátok meg a foglyoknak, mi az a pokol". Eközben kiderült: a bagdadi börtönben nemcsak férfi, hanem női foglyokat is meztelenre vetkőztettek és fényképeztek amerikai őreik. Szakértők szerint a jogtalanságokat meg lehetett volna előzni, ha a börtönbe jogvédő ügyvédet is küldenek - ezt azonban a Pentagon nem akarta.
Vágólapra másolva!

Nemcsak férfi, hanem női foglyokat is meztelenre vetkőztettek amerikai őreik a bagdadi Abu Garib börtönben, s az amerikai katonai rendőrök fényképezték is a lemeztelenített nőket. Erről az amerikai hadseregnek az iraki foglyok kínzásáról és megalázásáról készült belső vizsgálata után készült jelentés. A vizsgálat eredményeit tartalmazó írás szerint egy katonai rendőr nemi kapcsolatot is létesített az egyik női fogollyal. A hadsereg nem hozta nyilvánosságra az Antonio Taruba vezérőrnagy vezetésével végzett belső vizsgálat eredményét, de hírügynökségek megszerezték a jelentés egy példányát.