Robbanás rázta meg Kosovska Mitrovicát

Vágólapra másolva!
Kosovska Mitrovicában pénteken délben több hatalmas robbanás hallatszott. Az egyiket a NATO katonák okozták, akik egy albánok lakta betonház kapuját robbantották be, mivel onnan többször rájuk lőttek. A katonák lelőttek egy albán orvlövészt, az akcióban több albán megsérült. Közben bejelentették, hogy Németország 600 fős erősítést küld Koszovóba, ahol az utóbbi évek legvéresebb etnikai zavargásai dúlnak. A főleg szerbeket ért atrocitások miatt Belgrád koszovói politikájának felülvizsgálatával fenyegetőzik.
Vágólapra másolva!

Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke szerint a Koszovóban zajló események miatti szerb düh érthető, ugyanakkor aggasztó, hogy óvatlan kijelentések hangzanak el egyes politikusok szájából. A Koszovóval zajló közelmúltbeli események megítélése szerinte még nem érkezett nyugvópontra a szerbek fejében, és nyilvánvaló, hogy ennek tudhatók be a túlfűtött reakciók az újabb koszovói erőszakhullámra. Mindemellett néhány meglehetősen meglepő nyilatkozatokat tettek az elmúlt napon azok is - legfőbbképpen politikusok -, akiknek higgadt és racionális magatartást kell tanúsítaniuk - mondta Józsa utalva "a mindig higgadt és korrekt" Nebojsa Covicra. A Belgrád koszovói politikáját végrehajtó koordinációs központ elnöke tévényilatkozatában azt mondta, hogy az albán nemzet a szerb nemzet ellensége. Józsa szerint ez igen kockázatos kijelentés, mivel országszerte élnek albánok, és az ő biztonságuk több politikusi bölcsességet igényelne. Covic azt is mondta, hogy a Koszovóban zajló események Szerbia további feldarabolásának csak egyik állomását jelenti. Az MNT elnöke szerint ez a kijelentés igen világos utalás a Vajdaságra, a tartományban zajló autonómiamozgalmakra, illetve a kisebbségekre.

Józsa úgy látja, hogy Szerbiában túlreagálják az eseményeket: az iskolaigazgatók megtűrik, hogy a középiskolások tüntetni menjenek az utcára, a rendőrség pedig szemet huny a garázdálkodások és az iszlám mecsetek felgyújtása fölött. Még ha vannak elítélő politikusi reagálások, meg kell állapítani, hogy "közelmeállapotokkal" súlyos gondok vannak Szerbiában - mondta Józsa.

Az MNT elnöke nem tud arról, hogy atrocitások érték volna az elmúlt napokban a magyarokat. A tüntetők az éjszaka megdobálták ugyan az újvidéki színházat, ahol magyar színtársulat működik, de ugyanúgy kőzápor zúdult a környékbeli épületekre, vagyis túlzás lenne azt mondani, hogy ez magyarellenes cselekedet lett volna. Ugyanakkor - emlékeztet Józsa - a délvidéki magyarság már átesetett jó néhány hasonló helyzeten, és jól tudja azt, hogy amikor a többségi szerbek ilyen felfokozott lelkiállapotban vannak, akkor a magyarok biztonsága is veszélybe kerülhet.

Józsa végül közli: komolyan aggasztja az, hogy egyre több nemzetközi szervezet, így az ENSZ és a KFOR is megfogalmazza azt a gyanút, miszerint Koszovóban nem spontán módon, hanem szervezetten zajlanak az erőszakcselekmények, amelyeket egy központból irányítanak.