Bizonyíték a madridi robbantók vezetője ellen

Vágólapra másolva!
Megtalálták a bombák időzítő szerkezetéül szolgáló mobiltelefon egy darabját annál a marokkói férfinál, akit a madridi vonatrobbantások értelmi szerzőjének tartanak. A spanyol bíróság elrendelte az eddigi öt őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását. Az őrizetbe vett emberek valószínűleg kapcsolatban álltak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal. A madridi merényletekben a legfrissebb jelentések szerint 202 ember vesztette életét. Eközben az angol rendőrség bejelntette: kapcsolat volt London és a madridi robbantók között.
Vágólapra másolva!

"Egyértelmű a kapcsolat" a madridi vonatrobbantók és az al-Kaida terrorhálózat Londonban tevékenykedő támogatói között - mondta pénteken megjelent nyilatkozatában a londoni rendőrfőnök. Sir John Stevens, a londoni rendőrség, a Metropolitan Police főparancsnoka a The Independentnek azt mondta: a Scotland Yard meggyőződése, hogy "ami Madridban történt, annak Londonba is vezetnek szálai".

Arra a kérdésre, hogy a spanyol hatóságok által őrizetbe vett gyanúsítottak bármelyike kapcsolatba hozható-e a Nagy-Britanniában működő iszlám szélsőségesekkel, Sir John csak annyit mondott, hogy "egyértelmű a kapcsolat". A rendőrfőnök erről nem közölt részleteket, de a vezető londoni liberális napilapnak egy név nélkül nyilatkozó terrorelhárítási forrás azt mondta: a Madridban őrizetbe vett marokkói gyanúsítottak egyike előzőleg Londonban járt, ahol pénzt és logisztikai, tervezési segítséget, felszereléseket és hamis okmányokat igyekezett szerezni a merénylet elkövetőinek.

A The Independent szerint az illetőről tudják, hogy számos, Nagy-Britanniában élő észak-afrikaival felvette a kapcsolatot. A londoni rendőrfőkapitány hét eleji sajtótájékoztatóján "elkerülhetetlennek" nevezte, hogy a terroristák a brit főváros ellen is támadást kíséreljenek meg. A londoni városházán tartott tájékoztatón Sir John azt mondta: a biztonsági szolgálatok már több terrortámadási kísérletet akadályoztak meg Londonban.

Ezek részleteire a rendőrfőnök nem tért ki, de közölte: előbb-utóbb "valaki elkerülhetetlenül átjut a szűrőn ... bár az én feladatom annak megakadályozása, hogy ez megtörténjen". Londonban már a hét eleje óta több ezer - nem hivatalos sajtóértesülések szerint háromezer - polgári ruhás, felfegyverzett rendőr járőrözik a metróhálózaton és egyéb tömegközlekedési eszközökön. Nagy-Britanniában már hónapok óta a második legmagasabb fokozatú terrorkészültség van érvényben. A belső elhárítás (MI5) szakértőinek nem titkolt véleménye szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e terrortámadási kísérlet brit földön, hanem az, hogy mikor.