Két nap a világ Blairnek

Vágólapra másolva!
Véget érhet Tony Blair hét éve tartó miniszterelnöksége szerdán. Az általa vezetett kormány jelentős alsóházi többsége ugyan öt szavazattal elfogadta a tandíjreformról szóló törvénytervezetet, ám szerdán hozzák nyilvánosságra a Hutton-jelentést, amely a David Kelly tanácsadó halála ügyében folytatott vizsgálat megállapításait tartalmazza. Blair korábban tudatta, lemond, ha a jelentés megállapítja személyes felelősségét. A londoni fogadóirodákban azonban továbbra is azt tartják valószínűnek, hogy Blair miniszterelnök marad.
Vágólapra másolva!

A konzervatív párti jogászcsaládba született Tony Blair,aki korábban amatőr színészként és rockzenészként is szerencsét próbált, 1994-ben, 41 évesen vette át az akkor már 15 éve ellenzékben lévő brit Munkáspárt alsóházi vezérének és ezzel miniszterelnök-jelöltjének posztját.

Blair Labour-vezérségének előzményeit legendák övezik. Ezek közül a legelfogadottabb - és a két érintett által sem cáfolt - úgy hangzik, hogy Blair és örök riválisa, Gordon Brown jelenlegi pénzügyminiszter a londoni Westminster egyik éttermében, fehér asztalnál egyezkedve döntötte el, melyikük száll sorompóba párt vezéri tisztségéért. Hogy Blair mit ígért Brownnak, az ma sem ismert; a legtöbb vélemény szerint azt, hogy ha a párt hatalomra kerül, "valamikor menet közben" majd átadja neki a miniszterelnöki posztot.

Blairre nem véletlenül ragasztották egy időben a "Labour Gorbacsovja" jelzőt. A brit politikus rendkívüli erőfeszítésekkel, két évi kampánnyal végrehajtotta a Munkáspárt történetének addigi legnagyobb átalakítását. Ennek sarkalatos eleme volt. Hogy 1995-ben törölték a pártprogramból a „köztulajdon”, vagyis államosítás melletti elkötelezettséget. Emellett befejezte a munkáspártbeli hagyományos szakszervezeti befolyás leépítését, amelyet már Smith elkezdett.

Ennek köszönhetően, vagy inkább annak, hogy a választók ráuntak az akkor már 18 éves, keserves belső vitákba fulladó konzervatív kormányzásba, a Labour-vezér 1997 tavaszán több rekordot megdöntve vonulhatott be a Downing Street 10. alatti miniszterelnöki rezidenciára, nagyobb alsóházi többséggel a háta mögött, mint a konzervatív frakció teljes létszáma.

A lendület kitartott a következő, 2001-es választásig, azonban a második kormányzati mandátum azonban már korántsem az a diadalmenet, mint az első volt. Londoni politikai kommentátorok szerint Blair elkövette azt a hibát, hogy nem figyelt oda a frakció balszélének egyre hangosabb morgolódására, amely nyílt lázadásba csapott át 2003 tavaszán, amikor az iraki háborúbeli brit katonai részvételről kellett szavazni.

Ugyanakkor az olyan súlyos botrányok, amelyek az iraki tömegpusztító fegyverekről szóló hírszerzési jelentések kezelése kapcsán robbantak ki, szintén megtépázták a miniszterelnök tekintélyét. Ezek közül is a legsúlyosabb a Kelly-öngyilkosság, amelynek hátterét az éppen szerdán esedékes Hutton-jelentés hivatott feltárni, szintén kérdésessé téve Blair politikai pályafutásának jövőjét.